Egri Élet

… érték az egri életben.

Utcazenészek Versenye Egerben

2018. június 15-19. között kerek 1 millió forintos fődíjért versengenek Eger belvárosában a zenészek. 

Az elmúlt 3 év sikeres eseményei után 2018-ban újra Egerbe érkezik megannyi zenész like érméket gyűjteni a járókelőktől. A tét nem kevesebb mint 1 millió forint. A közönségen felül a pénzdíjazásról  idén szakmai zsűri is dönt.

 

A rendezvényt útnak indító két egri vállalkozó (Harmati Péter ötletgazda, Ábry Zoltán főszervező) és

Eger MJV Alpolgármestere Rázsi Botond, mint az esemény fővédnöke a kezdetekről fogva elkötelezettek amellett, hogy a rendezvény az egri belváros legvonzóbb programjává válljon. Ennek érdekében az eddigi tapasztalatokra alapozva, 2018-ban is izgalmas kísérletezésbe fognak.

 

Ma már védjegy az egri Like érme

Az Utcazenészek Versenye Egerben 1 milliós fődíjának sorsáról a kezdetektől fogva egy sajátos szavazó rendszer dönt, ez pedig a Like érme. Az eljárást Ábry Zoltán főszervező dolgozta ki és mára közkedvelt közösségi játékká vált a Like érmék egri boltokban és éttermekben való gyűjtögetése és a zenészek gitártokjába való dobálása.

Szerezz like érméket, és támogasd vele a kedvenc zenészed a versenyben! Hogy hogyan működik?

 2018. június 15-19. között kerek 1 millió forintos fődíjért versengenek Eger belvárosában a zenészek. Ha ebben az időszakban a belvárosban ebédelsz, kávézol, vagy terméket vásárolsz a kijelölt helyeken, akkor (nagyjából) ezer forintonként kapsz 1 db like érmét. Ezután nincs más teendőd mint, hogy meghallgatod az utcazenészeket és annak adod a like-jaid, akinek a produkciója a legjobban tetszik. Ha elfogytak az érméid, szerezz még a kijelölt boltokból, éttermekből és szavazhatsz újra meg újra!

Rajtad múlik, hogy ki lesz a győztes!

Élőzene az utcán, élő egyenesben a Facebookra

Az eseménysorozat kommunikációs csatornájában a legnagyobb hangsúlyt a közösségi videó bejelentkezések fogják alkotni. A szervezők saját csapata, a FlyerZ magazin, és a fiatalok körében népszerű vloggerek fognak napjában többször is bejelentkezni és élőben tudósítani Eger városából. A szervező szándéka, hogy kiaknázza legújabb technológiákban rejlő lehetőségeket a város és a rendezvény népszerűsítésére, valamint a szerződött partnereinek forgalomnövelése érdekében.

Az EIZP program megjelenése az Utcazenészek Versenyén

Az Egerben sikeresen futó EIZP program keretében feltörekvő zenekaroknak van lehetőségük pénzügyi forrásra pályázni, melyet aztán koncertszervezésre, klipforgatásra és hangfelvételre fordíthatnak. Az EIZP programon sikeresen pályázó egri Kulturális Kreatívok Egyesülete több a versenyen nevező helyi zenekarnak készíti el utcai videóklipjét és hangfelvételeit. Az anyagot készítő stáb tagjai az Eszterházy Károly Egyetem mozgókép és médiaismeret szakán végeztek.

Újra csatlakoztak a belvárosi vállalkozók a programhoz

Idén egészen pontosan 12 belvárosi üzlet csatlakozott és mellettük 16 helyi étterem osztja még a Like érméket. Nem lesz nehéz észrevenni ezeket a helyeket, mert egy 3 méteres piros strandzászló fog lobogni előttük. Ezt a jelet kell majd keresni június 15-19.-e között az egri belvárosban. Továbbra is marad a jól megszokott szabály, miszerint nagyjából ezer forintonkénti vásárlás után jár 1 db like érme, de van egy kivételes eset.

Az éttermek idén is árulják az ún. Utcazenészek Borát, ami idén egy könnyed fehérbor, a Demeter Hanga és mellette egy jó nyár esti fröccs alap, a Demeter Rose. Speciális kiszerelések ezek, hiszen minden üveg kupakja alá 5 db Like érmét rejtett a pincészet. Az Utcazenészek Borát idén a Demeter Pincészet adja.

Arany Like érmék a szakmai zsűri kezében

Az Utcazenészek Versenye Egerben program határozott célkitűzése, hogy a Versenyen való megmérettetés méltó szakmai elismerés legyen minden díjazottnak. Ennek érdekében  2016. évtől egy szakmai zsűrit hívtak életre, melyben idén is magas szakmai kvalitások foglalnak helyet. Karácsony János – James énekes, gitáros, zeneszerző, a legendás LGT tagja, Gulyás László igazgató, Egri Farkas Ferenc Zeneiskola, valamint Nagy Zoltán az Eszterházy Károly Egyetem zenei tanszékének docense.

Ők hárman, mint a szakmai Zsűri tagjai, Arany Like érméket fognak adni az arra érdemes utcazenészeknek, akik ezzel a szakmai kategóriákban érhetek el helyezést. Az 1 millió forintos fődíj sorsáról továbbra is az utca embere dönt, de ebben a kategóriában is megjelenik majd a Zsűri kiegyensúlyozó szakmai véleménye. A szavazatokat minden szereplő „vakon” adja le (a részeredmények ismerete nélkül), így a részrehajlás kizárt.

Kedden gálakoncert és díjátadó műsor

A fődíjat 2018-ban is egy nagyszínpadon zajló gálaműsor keretében kapja a győztes. A díjat Habis László, Eger MJV polgármestere adja át, valamint a szakmai Zsűri díjait azok felajánlója, a Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselője adja oda a győzteseknek.

A gálaműsor az 5 napos rendezvény legvégén június 06.19-én kedden a Dobó téren lesz az FM7 nagyszínpadon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük