Egri Élet

… érték az egri életben.

ÚJABB OMLÁS MIATT LE KELLETT ZÁRNI A MEKCSEY UTCÁT

Ahogy azt a hétfői sajtótájékoztatón jeleztük, a Mekcsey utcában történt pinceomlás vis maior – helyreállításához kapcsolódóan kulcsfontosságú szempont az omlási kúpnál dolgozó munkások testi épségének megőrzése. A veszélyhelyzetek elkerülése érdekében vezettünk be július 16-tól az addig fennálló sebességkorlátozás mellett 3,5 tonnás súlykorlátozást is, melynek betartását a rendőrség folyamatosan ellenőrizte.

Július 18-án, 13.00 óra után azonban egy újabb, immár jelentős mennyiségű földdarab szakadt le az omlási kúpnál, s ennek következtében alulról láthatóvá vált az útalap. Senki sem sérült meg, a munkások elhagyták a helyszínt és jelenleg szünetel a kivitelezés. Az útalap feltárulását követően – akár súlykorlátozás mellett is – életveszélyes lenne a helyreállítási munka folytatása.

A rendőrség röviddel 14.00 óra előtt lezárta a Mekcsey utcát a Szarvas téri körforgalomnál, míg a „felülről”, a Várállomás irányából érkezőket csak a Leányka úti, vasúti átjáróig engedik közlekedni. Az északi irányból érkező gépjárművek így a Leányka út végén tudnak visszafordulni.

A Mekcsey utcai omlásnál dolgozó, egri cég az elmúlt két napban az addig összegyűlt omladék eltávolítását végezte. A kivitelezés az előre tervezetthez képest néhány napot csúszik, ugyanis a munkát – az újabb leszakadás miatt – elölről kell kezdeniük. Vélhetően egy újabb hétre lesz majd szükség ahhoz, hogy befejezzék az eredetileg július 16-tól egy hét időtartamra tervezett munkát. Ezt azonban immár forgalomtól mentes, lezárt útszakasz alatt tudják elvégezni. Amint megtisztították a pincét az omladéktól, elindul a helyreállító, megerősítő betonozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük