Egri Élet

… érték az egri életben.

MEGSZŰNIK A KORLÁTOZÁS A MEKCSEY-N, MEGNYÍLIK A CSIKY UTCA EGY RÉSZE

A nyár folyamán tervezetten zajlott a Csiky Sándor utcában a csapadékcsatorna rekonstrukciója, míg a Mekcsey utcát vis maior helyzet kapcsán, kényszerűségből kellett lezárni. Az iskolakezdéshez közeledve mindkét területet érintően jelentősen javulnak a közlekedés lehetőségei, ugyanakkor a Csiky utca még csak részlegesen nyílik meg az autósok előtt. Eger Önkormányzata számára nagyon fontos, hogy a jelentősebb közterületi beavatkozások, felújítások lehetőleg elkészüljenek a nagy forgalmat generáló időszakra, a szeptembert már kevesebb útfelbontással várjuk az erős forgalmat bonyolító utcákban.

MEKCSEY UTCA – Elhárul minden akadály és megszűnik a korlátozás!

A napokban még az útpálya alatti üreg injektálását végezte a kivitelező, a munka lezárását jelentő aszfaltozás augusztus 30-án történik meg. Ezt követően mindkét irányba közlekedhetővé válik a Mekcsey utca, megszűnik a forgalom- és súlykorlátozás. A fentiek következtében a távolsági buszok is visszatérhetnek a régi útvonalra és használhatják a Mekcsey utcát. Ezzel együtt természetesen ismét kétirányúvá válik a Diófakút utca. Mindez egyfajta fellélegzést jelent majd az Almagyar dombon élő, vagy ott dolgozó egriek számára, s a Mekcsey és Bástya utca ismét alkalmas lesz arra, hogy utat adjon a jelentős átmenő forgalomnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük