Egri Élet

… mert ilyen az Egri Élet

TEHERAUTÓ ALÁ SZORULT A BÉLAPÁTFALVAI ERDŐBEN

Az összehangolt tevékenységgel mentették meg a bajbajutott férfit.

A szombathelyi hívásközpontban dolgozó operátor, 2018. október 17-én 11 óra 50 perckor egy kétségbeesett hangvételű, életveszélyes körülményeket leíró férfi hívását fogadta. A bejelentő elmondta, hogy Bélapátfalvánál az erdőben egy teherautó gurult rá és már nem bírja sokáig, mert fuldoklik.

A hívást fogadó célzott kérdéseivel pontosította a bajbajutott aktuális helyét, és minden érintett készenléti szervet értesített. Így kapcsolódott be a keresésbe a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese is, aki – tudomást szerezve arról, hogy a bejelentő és az operátor még vonalban van egymással – a területen lévő szolgálati gépjárművek szirénázását javasolta, amelynek egyre erősödő hangja alapján a férfi jelezni tudta a telefonban, hogy valóban jó irányba megy a segítség.

Az összehangolt kommunikációnak köszönhetően a Bélapátfalvai Rendőrőrs két körzeti megbízott rendőre érkezett elsőnek a településtől több kilométerre lévő helyszínre, ahol a jármű alá szorulva megtalálták a bajbajutottat.

A 46 éves férfi már alig kapott levegőt, így a rendőrök farönkök segítségével megemelték a járművet, majd testi erejükkel tartották azt a Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat kiérkezéséig.

A férfit kiszabadították szorult helyzetéből és az egri kórházba szállították orvosi ellátásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.