Egri Élet

… érték az egri életben.

EGER KITÜNTETETTJEI A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által a kulturális és művészeti élet területén dolgozó szakemberek számára alapított helyi kitüntetéseket adta át a mai, városi ünnepségen Habis László polgármester úr.

Fotó: Nemes Róbert

A művészeti, kulturális élet területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Gárdonyi Géza díjat” adományozott Dr. Szecskó Károly történésznek.

Dr. Szecskó Károly az egri Pedagógiai Főiskolán diplomázott magyar-történelem szakon, később középiskolai tanári oklevelet szerzett az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán, ahol 1975-ben doktorált. 1968 január 1-jétől volt a Heves Megyei Könyvtár dolgozója volt, majd 1990-től 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig a Heves Megyei Levéltárban dolgozott. Fő kutatási területe 1957 óta a helytörténelem. Kutatásainak tárgya a művelődéstörténet, a neveléstörténet, az egyháztörténet és orvostörténet. A 80. életévéhez közeledő történész még a mai napig aktívan dolgozik, ír. Az elmúlt évek munkái között szerepel például „Az Egri Kolping Család Katolikus Legényegylet története” könyv, valamint a 2016-ban megjelent „Emberi sorsok 1956” című kötet is. Rendszeresen jelennek meg cikkei az Egri Magazinban olyan egri személyiségekről, akik városunk hírnevét öregbítették. Elismeréséhez gratulálunk!

A kultúra területén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Agria” szakmai díjat adományozott Luzsi Margit gyermekkönyvtárosnak, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár osztályvezetője részére.

Luzsi Margit 1976-tól dolgozik könyvtárosként a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, ahol 2018-ban osztályvezetői megbízást kapott. Az elmúlt 42 év alatt a könyvtárosi munka minden területét megismerte, gyakorolta. Olyan ötleteket valósított meg, amelyek a gyermekek olvasásra nevelésében, a mesék világának újrateremtésében országosan egyedülállók. 34 éve szervezi a „Sátorfalva” olvasó-közösségi tábort, a Manó Könyvek Kiadó „Mesélj nekem!” sorozatának szerkesztője. A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben valósította meg Kelet-Közép-Európa egyedülálló meseprogramját, mely keretén belül a női fogvatartottaknak tart mesefoglalkozásokat, ezzel segítve a fogvatartottak társadalomba történő visszahelyezését. Ezzel a programmal országos hírnevet szerzett az intézetnek, és a könyvtárnak is. Több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréséhez gratulálunk.

A kultúra területén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Agria” szakmai díjat adományozott Tatár Gabriella színművésznek, a Pinceszínház Eger Művészeti Közhasznú Egyesület vezetőjének.

Tatár Gabriella színművészeti tanulmányait a Nemzeti Színház Stúdióban és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. 1998-ban életre hívta a Pinceszínház Eger Művészeti Közhasznú Egyesületet. Kezdetekben gyermek színjátszó csoportokkal foglalkoztak, majd nyaranta szabadtéri színházi előadásokat hoztak létre. Tizennyolc éve a gyermekek körében kifejlesztett és hatékonyan alkalmazott pszicho-drámai módszerüket három évvel ezelőtt a felnőtteknél is sikeresen alkalmazták. Nyolcadik éve az egri érsekkerti szabadtéri színpadukon tartják nyári színházi bemutatóikat, melyet sajátos színházi látásmódjukkal álmodtak meg. Nyaranta több mint 70 előadást visznek színre. Eközben öt éve működtetik az Egri Nemzetközi Alkotó és Művésztelepet. 2011-től szerveznek táborokat fogyatékkal élő gyermekek részére. Tavaly második alkalommal látogattak el Ausztráliába, ahol az ott élő honfitársainknak vitték el a „magyar szót”, gyermek és felnőtt színházi előadások keretében.

Kitüntetéséhez gratulálunk!

Eger városért nyújtott civil és kulturális tevékenységéért Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Agria” szakmai díjat adományozott Oláh István, az Egri Fertálymesteri Testület alkapitánya részére.

Oláh István Brassóban született. 1974. december 23-án érkezett Sepsiszentgyörgyről Egerbe, igazi egrivé vált. Eredeti szakmája építésztechnikus, 1975-1996-ig, 21 éven át dolgozott az IKV-nál műszaki ellenőr, építésvezető, termelési osztályvezető beosztásokban. Az Egri Fertálymesteri Testület 2002-ben Alsó-Károlyváros negyedmesterének választotta. A nyugdíjas mérnök ekkor vette vállára hivatala jelképét a százráncú köpenyt, fogta kezébe a szalagos botot, és tevékenykedik azóta is a város legnagyobb civil szervezetében, ahol 2006-tól alkapitány. A Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Térségének elnöke 2016-ban töltötte be 80. életévét. Tevékeny szerepet vállal nemzeti, helyi és városrészi ünnepek szervezésében. Nevéhez kapcsolható Gárdonyi Géza dédunokája, Keller Péter egri látogatásának megszervezései, a Gárdonyi kultusz életben tartása, Eger és Szőlősgyörök közötti kapcsolat kiépítése. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egri rendezvényeinek, konferenciáinak aktív szervezője. A rendezvények közül is kiemelkedik a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, és az Egri Fertálymesteri Testület által a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepségek megvalósítása sok éven keresztül. Eger tiszteletreméltó alakja, háttérmunkájával segíti városunkat, melynek elismerése e kitüntetés. Gratulálunk!

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése kiemelkedő teljesítményéért „Kiváló Munkáért” kitüntetést adományozott Schmiedmeiszter Szilvia, az Egri Érseki Fiúkórus kórusvezetője részére.

Schmiedmeiszter Szilvia az általános iskolát a Magyar Rádió Gyermekkórusában, a középiskolát az Erkel Ferenc Gimnázium Opera tagozatának végezte. 2002-ben nyert felvételt az Eszterházy Károly Főiskola ének-zene tanár és karvezetés szakjaira. 2011. augusztus 20. óta az Egri Érseki Fiúkórus vezető karnagya. A kórus 7 éve színesíti Eger és környéke zenei életét, ünnepeit, rendezvényeit. Áldozatos munkájukkal, nagyszerű művek bemutatásával viszik Eger városának hírnevét Magyarországon és külföldön is egyaránt. Volt alkalmuk énekelni már a Budapesti Kongresszusi Palotában, valamint az M1 televízió stúdiójában is. Tavaly nagy megtiszteltetés érte a kórust.  A magyar kultúra napja alkalmából­ Sanghajban, egy Hugyecz­ László által tervezett templomban léptek fel a sanghaji Magyar Főkonzulátus vendégeként. Munkájához, kitüntetéséhez gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük