FARKAS ANTAL: NEM AKAROK SZTÁR LENNI, ENGEM CSAK A ZENE ÉRDEKEL
Ezúttal ismét egy tehetséges zenésszel ülök le beszélgetni, az egri születésű Farkas Antal kiváló zongoristával. Őt már sokan ismerhetik a városban, ám az ország több pontján, sőt, Európa-szerte is hallhatták csodálatos játékát. Azért kerestem meg őt, mert több ízben magam is hallottam játszani, s abszolút lenyűgözött azzal, ahogyan az ujjai harmóniában mozognak a billentyűkkel, s ahogyan a művész maga élvezi, ahogyan játszik, s a közönségének pozitív energiákat ad át – köztük nekem is.
Tóniról – azt szereti, ha így hívják – tudni kell, hogy az egész családja zenész. Apai és anyai ágról is. Mindkét nagypapája prímás, bár sajnos az egyikőjük már nem él. Tóni megosztja velem, hogy családfakutatást is végeztek, s még az ükszülei is muzsikusok voltak. Generációról generációra felderült, hogy bizony ízig-vérig cigányzenész-talentumokról van itt szó. Apropó, a művész nővére, Csilla is remek előadóművészi képességgel rendelkezik, nem mellesleg hegedűtanár egy zeneiskolában. Mint tudjuk, a romáknak különös érzékük van a muzsikához, szinte bármelyik stílusban megállják a helyüket.
A zongorista anyukája révén egri, ám apukája győri. Nemrégiben a család Győr mellé, Ravazdra költözött, hiszen mint Tóni is mondja, Nyugat-Magyarországon jobban meg lehet élni. Így az internetnek hála tudok meg sok mindent a fiatalemberről.
– Már óvodában kiderült számomra, hogy odáig vagyok a zenéért. A Tinódi Sebestyén Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolába jártam. Sinkáné Gabi néni volt az énektanárom, akinek nagyon hálás vagyok, rendkívül szerettem az óráit. Ezenkívül Ágostonné Kugler Zsuzsanna tanárnő kórusában is tag voltam. Rendkívül jó szakembernek tartom őt, sőt, a tanítási gyakorlatomat nála végeztem az egykori 9-es iskolában, azaz a Tinódiban. Máig jó kapcsolatot ápolunk egymással.
Mint megtudom, Tóni hegedűvel kezdte zenei pályafutását 8-9 évesen az egri zeneiskolában. Nyeste Erzsébetnél tanult, azonban mivel Tóni egyszercsak elkezdett érdeklődni a jazz-zongora iránt, így apukája feltette neki a kérdést: “Kisfiam, nem akarsz te inkább zongorázni?!” Jazz-elemeket nagyszerűen megszólaltató bárzongorista is lett belőle végül. Bár a zeneiskolában a zongora és a hegedű is főhangszere volt. Máig nagyon szép hangszernek tartja az utóbbit, ám már a klasszikus zene kevésbé játszik szerepet az életében, bár nem tűnt el végleg. Zeneművészeti szakközépiskolába járt, majd az egykori Eszterházy Károly Főiskolára ének-zene szakra jelentkezett, ott már a fő hangszere a zongora volt – dr. habil Gábos Judit volt a zongoratanára – a hegedű nem. Ráadásul az intézményben kiderült, hogy a szolfézshoz külön érzéke van: részt vett egy országos versenyen, amelyen a legjobb tíz közé bekerült – valljuk be, ez igen nagy szó ám. Ez is még zeneiskolás koromban történt, nem a fősulin… És a főiskolán is rájöttek arra a tanárai, hogy ez az ő fő területe: a szolfézs.
A főiskolán, a XXXI. OTDK-n első helyezést ért el annak Művészeti és Művészettudományi Szekció, Zenei előadás-Zongora tagozatában. “J. S. Bach billentyűs kompozíciói és a klasszikus jazz-sztenderdek kapcsolódási pontjai” című előadásával lett a nyertes, és különdíjat is kapott.
Réz Lóránt orgonaművész is tanította őt:
– Lóri rendkívül kedves és türelmes volt hozzám, nála egyébként magánúton tanultam zongorázni. Később a híres egri vak jazz-zongoristához, Biró Józsi bácsihoz jártam, akinél hallás alapján lekottáztam a dalokat, és úgy játszottam. Később Esze Jenő bárzongorista négy évig “csiszolt” a zongoratudásomon. Nála Budapesten tanultam a zeneművészeti szakközépiskola mellett. Neki is nagyon sokat köszönhetek. Általa ugrásszerű fejlődés következett az életemben, jazz-örökzöldeket, -sztenderdeket játszottam. Például Frank Sinatra igazán közel állt hozzám, és áll még a mai napig is. Sőt, elkezdtem érdeklődni a bossanova és a brazil, latin muzsikák iránt is. Egyebek között Edith Piafot, Antonio Carlos Jobimot, Nat King Cole-t, Michel Legrandot is zongoráztam, zongorázom – meséli.
A főiskolán a dr. Nagy Zoltán tanár által alapított, ének szakosokból álló Jazz Facesben is játszott, a zenekarral a világ több pontjára eljutott. Többek közt első helyezést értünk el a Castellammare di Stabiában (Olaszország) megrendezett „Luigi Denza” Nemzetközi Zenei Versenyen, emellett tunéziai és belgiumi Nemzetközi Egyetemi Zenei Fesztiválokon is részt vettek.
A főiskolai docens – mivel nagyon tehetségesnek találta őt -, bevezette a Gárdonyi Géza Színház világába (Nagy Zoltán a színház karmestere – a szerző). Ott Tóni Marík Erzsébet mellett játszott mint állandó zongorista, sőt, korrepetítor is volt, ráadásként a “Két úr szolgája” című darabban egyszemélyes zenekar volt – ahogyan ő fogalmaz. A “Férjvadászban” pedig már hangszerelt is.
Miközben beszélgetünk, megtudom, hogy a művész nemrég tért vissza – konkrétan egy hete – külhonból. Egy luxushajón zongorázott. A válogatáson a hajóra őt választották. Nem kísért senkit, önállóan játszott. A hajó Norvégiából indult, majd Izlandon, Grönlandon, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, a Bermudán, Kolumbiában, Brazíliában és a Karib-térség összes szigetén.
– Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy félévig ezen a hajón dolgozhattam zenészként, és azzal foglalkozhattam, amit igazán szeretek. Olyan helyekre eljuthattam a társaság által, ahová talán másképp el sem juthattam volna. Kitárult előttem a világ, megismertem számos kultúrát, számos nép zenéjét. Rendkívül élveztem a kintlétet. Az még kérdéses, hogy visszatérek-e a hajóra, de megmondom őszintén, hogy szeretnék…
Tónit közben arról is faggatom, mi a véleménye a tehetségkutatókról. Igen negatívan nyilatkozik azokról, mint általában az igen tehetséges zenészek – példaként Tátrai Tibor, Póka Egon – nagy része.
– Egy nagy rakás szennynek tartom ezen műsorokat – említi. – Én egyébként sem szeretnék sztár lenni, csak továbbra is azzal szeretnék foglalkozni, ami a nagy szerelem az életemben, ez pedig a zene.
