Egri Élet

… mert ilyen az Egri Élet

FRANCIA HAGYMAKRÉMLEVES MÁSKÉPP

Gyors vacsora- és ebédötletek, nem csak egrieknek

A minap ígértük, hogy igyekszünk nektek napról napra vacsoraötletekkel szolgálni, olyanokkal, amelyek picit rendhagyóak, könnyen elkészíthetőek, s nem drágák. Nos, jöjjön az első.

Francia hagymakrémleves apróra vágott csirkemellel

Hozzávalók:

– fél kg csirkemell apróra vágva, sütőben előresütve 180 fokon, körülbelül 10 perc alatt (de ne legyen pirult)

– 6-7 nagyobb vöröshagyma kockákra vágva

– 2-3 gerezd fokhagyma összeaprítva

– egy kevés olívaolaj (én most napraforgóolajat használtam)

– alaplé két erőleveskockából, hozzávetőlegesen 3 dl vízből

– só, bors (vagy borsikafű)

– egy teáskanálnyi citromlé (friss citrom vagy citromlé)

– egy mokkáskanálnyi dijoni (vagy másmilyen) mustár

– két-három kisebb babérlevél

– egy mokkáskanálnyi kakukkfű és szárított (vagy természetes friss kapor)

– fél deci száraz fehérbor (nem muszáj extra minőségűnek lennie, lehet olcsóbb is, most nem ez a lényeg – de a bor elhagyható)

– 3/4 liter tej

– 20 dkg reszelt trappista (én a burgonyareszelőn szeretem készíteni, úgy rusztikusabb)

– kenyérkockák sózva, enyhén beolajozva, 180 fokon a sütőben megpirítva

 

Első lépésként a hagymákat felvágjuk, nem muszáj mini darabokra vágni, mivel miután sózva, üvegesre pároltuk, botmixerrel úgyis összetörjük, persze előtte a fokhagymát is belekeverve. Ne aggódjunk, ha a botmixerünk nem nagyteljesítményű, én például kifejezetten kedvelem, ha vannak a levesünkben hagymadarabok – ahogy Jamie Oliver is mondaná: így rusztikus.

Amíg a hagyma párolódik, addig az apróra vágott csirkemellet 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, bármilyen olajon (előny az olíva vagy a napraforgó, de a kókuszzsír is kitűnő meglátásaim szerint, pláne, ha fogyni szeretnél).

A meglankasztott hagymát tehát botmixerrel pépesítjük, ezután jöhet a tej, a só, a bors, az alaplé. Főzzük fedő alatt, beletesszük a csirkemelldarabokat, a sót, borsot, citromlevet, kakukkfüvet, a mustárt, a fehérbort, s a babérleveleket.

Addig főzzük – alacsony lángon, később rákapcsolhatjuk magasabb “kakaóra” -, amíg úgy nem érezzük a hús számunkra elég puha nem lesz.

Mint láthatjátok, a képen én a kedvenc (egyébként Tihanyban, egy kézműves hölgynél vásárolt) bögrében tálaltam a fogást, nem vágytam nagy adagra. Az étel sűrűjéből szedtem, így a tetejére került bőven húsból. Ez azért is fontos, mert a kenyérkockák hamar megolvadnak a levesben, és jobb, ha az étek tetejére kerülnek. Aztán a sajtot sem spóroltam. Hiába, hedonista vagyok. 😉 A tetejére jómagam még szárított petrezselymet is tettem. Tudjátok, minél színesebb egy étel, annál egészségesebb… 😉 Persze az én fogásom nem szentírás, a fentebb írt javaslatok, netán kreativitásotok alapján változtathattok természetesen rajta némiképp! Jó étvágyat!

Szerző: Verebélyi Márta

Fotó: Verebélyi Márta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.