Egri Élet

… mert ilyen az Egri Élet

ROMÁNC A CSILLAGOK ALATT 6. RÉSZ – LILI, A MÚZSA

6. Lili, a múzsa

Csenge és Lili kifulladva, lihegve ért a megadott címre. Nekitámaszkodtak a ház falának, és kifújták magukat. Miután ez megtörtént, gyorsan, mielőtt még bármelyikük is habozhatott volna, lenyomták a csengőt. Hallatszott, hogy a házon belül felcsendült az a tipikus csengőhang, ami csak a felsőbb osztálybeli családoknak szokott lenni. És ha Martinék nem azok voltak, akkor senki. Amíg vártak, bőven volt idejük szemrevételezni az egész házat, ami akkora volt, hogy az övék még kétszer belefért volna. Nagyon impozáns, fehér falai voltak, elöl kis kerttel, amiben egy számukra ismeretlen növény virágzott.

Azonban nem volt sok idejük nézelődni, ugyanis a masszív, sötétbarna tölgyfaajtó egyszer csak kinyílt, és ott volt Martin.

– Szia!… -köszönt, viszont amikor észrevette Csengét, elhallgatott. Döbbent arckifejezése láttán a lánynak nevethetnékje támadt, épphogy csak sikerült elrejtenie a mosolyát.

– Szia. -mondta magabiztosan Csenge. -Bemehetünk? -lépett előre, szinte már a küszöbön állva.

– I…Igen. Bár… Én csak …

– Te csak mi? -szakította félbe a lány.

– Gyertek be. -tárta ki az ajtót Martin.

Mindketten beléptek. Kis híján eltátották a szájukat a csodálkozástól. A ház tényleg hatalmas volt, és annyira fényűző, amilyet eddig még egyikük sem látott.

A mennyezeten kristálycsillár lógott, de több lámpa is volt még a helyiségben. Mindenhol a bézs és fehér szín dominált, a falak, a bútorok, a dísztárgyak is ilyen árnyalatúak voltak. Középen nagy, előkelő lépcső vezetett fel az emeletre, ahol ki tudja, hány szoba volt még.  Ha Csenge nem lett volna annyira mérges Martinra, most biztosan elkezdett volna áradozni a berendezésről, a színharmóniáról, és mindenről, ami a szobában volt.

– Nos? Mi a helyzet? Miért hívtál minket ide? -kérdezte a lány kimérten.

– Ami azt illeti, én csak Lilit kértem, hogy jöjjön.

– Igen, de ha eddig nem vetted volna észre, ő még csak 13 éves. Én meg a nővére vagyok. Szóval ahová ő megy, oda én is.

– Na, ez azért nem teljesen igaz. -tiltakozott az említett személy.

– Lili, csendben maradnál egy kicsit, hogy megtudjuk, hogy mégis miért hívott ide minket? – nézett Csenge Martinra jeges tekintettel.

– Jól van. -szegte le a fejét a lány.

– Szóval? -nézett Csenge kérdőn a fiúra.

– Oké, te akartad! -emelte fel a kezét Martin védekezőleg. -Gyertek. Majd később elmagyarázom, de először meg kell mutatnom.

Csenge és Lili összenéztek.

– Oké. -mondták szinte teljesen egyszerre.

– Kövessetek. -intett, majd elindult. A lányok így is tettek.

Követték őt le egy lépcsőn, majd végig egy hosszú folyosón, amíg el nem értek egy ajtóhoz. Ott Martin megállt.

– Figyeljetek, ez fontos! Arról, amit ebben a szobában láttok, semmiféleképpen sem beszélhettek az anyámnak, mert megölne! Csak akkor mehettek be, ha ezt megígéritek.

– O…Oké. -habozott Csenge.

– Benne vagyok. -mondta Lili.

Martin, hallva mindkettejük kielégítő válaszát, kinyitotta az ajtót, és előre engedte őket. Amint beléptek a szobába, Csenge kis híján felsikkantott a látványtól, ahogy a húga is. A helyiségben félhomály uralkodott, csupán apró teamécsesek világítottak, de még így is minden kivehető volt. Az egész szobát elárasztották a különféle festmények, és rajzok, de akadt ott még képregény is. Több állvány állt egymás mellett, amin számos elkezdett munka volt. A két lány majdhogynem eltátotta a száját, annyira gyönyörűek voltak a képek. Volt ott mindenféle. Volt olyan, amelyik egy erdőt ábrázolt, egy kis tisztást, állatokat, mesebeli lényeket, vagy éppen embereket. Mindegyik nagyon szép volt, azonban Csengének az tetszett a legjobban, amelyik egy tündért ábrázolt, amint éppen kontyba fogja a haját, a szárnya pedig szétterül mögötte. Ez a festmény volt az egyik legnagyobb, majdnem 2 méter hosszú volt. Martin észrevette, hogy a lány azt a képet bámulja, mire elmosolyodott.

– Gondoltam, hogy neked ez tetszene a legjobban. -mosolygott.

– Ezek… -kereste a szavakat a lány. -Ezek egyszerűen gyönyörűek. -mondta halkan.

– Köszönöm. -suttogta a fiú.

Lilit azonban szemlátomást nem nyűgözte le ez az egész, mert értetlenül csak annyit kérdezett:

– Oké, én értem, minden szép és jó, de ehhez minek kellett engem idehívni?

– Jajj, ne haragudj, máris mondom. -kapott észbe Martin. -Nos, látjátok ezeket itt? -mutatott az állványokon lévő képregényekre. -Ehhez akartam segítséget kérni, ugyanis ebből egy mangát szeretnék csinálni, és amint észrevettétek, már majdnem készen van. A sztori is, meg minden. Csakhogy pont a legvégén van egy hatalmas fordulópont, mert felbukkan a főgonosznak a lánya, és ő megkavarja a dolgokat. A saját apját is elárulja, meg minden. Azonban már kb. két hónapja nem rajzoltam semmit, mert egyáltalán nem volt ihletem. Ötletem sem volt, hogy hogyan nézzen ki annak a bizonyos gonosznak a lánya, és emiatt nem tudtam haladni. Azonban amikor tegnap megláttam Lilit, egyből arra gondoltam, hogy „Basszus! Ez ő! Ez Kyuto!”

– Az meg ki? -szakította félbe Lili értetlenül.

– Hát a gonosz csaj.

– Ahaa, értem. -mondta a lány, bár látszott rajta, hogy igazából még mindig sötét van odabent.

– Na, igen. Szóval, én csak abban szerettem volna a segítséged kérni, hogy lennél-e a múzsám.

– Az micsoda? -kérdezte Lili. Csenge és Martin összenéztek, majd felnevettek.

– Az az, akitől a művész az ihletét kapja. Az a személy, aki újra kedvet ad neki az alkotáshoz. -magyarázta el Csenge.

– Jaaa, most már tényleg mindent értek! -vigyorodott el Lili. – Akkor, ezt azt jelenti, hogy rólam fogod mintázni a menő, gonosz csajszit, akin fekete bőrszerkó van, meg combcsizma? Nos, én benne vagyok!

– Hát, nem egészen. De a gonosz stimmel. -nevetett Martin.

– És mikor szeretnéd elkezdeni? Most?

– Igen, ha neked jó. Még 1 óránk van addig, amíg anya haza nem ér.

– De miért olyan fontos, hogy befejezd a munkálataidat, mielőtt az anyukád megérkezik? -kérdezte Csenge.

– Ez hosszú történet. Azt már említettem, hogy amióta a szülei meghaltak, gyűlöli Japánt, de egész Ázsiát is. Még animét sem nézhetek előtte, mert rögtön kikapcsolja, meg elkezdi a monológját arról, hogy apa mekkora egy állat, hogy miatta történt minden, és hogy egész Ázsia el van átkozva, éppen ezért minden onnan származó dolog a sátán műve. Beleértve a kajákat, a zenét, a filmeket, mindent.

– Jézusom! Ez azért egy kicsit túlzás!

– Nekem mondod?! Konkrétan itt kell bujkálnom, nehogy rájöjjön, hogy ezt csinálom. Néha úgy érzem magam, mint valami zugalkoholista, aki kénytelen rejtegetni a titkát.

– Sajnálom. -mondta Csenge.

– Neki kellene sajnálnia, nem neked. De, most nem ez a lényeg. Lili, légy szíves ülj oda, arra a székre. -mutatott a fiú az egyik állvány mellé. – Te addig fogalj helyet ott. -kínálta fel Csengének az egyik sarokban lévő kanapét.

Ő maga az ajtóhoz sétált, és kulcsra zárta, majd felkattintotta a villanyt. Az egész szobát fény árasztotta el, amitől mindannyiuknak hunyorognia kellett. A fiú felkapcsolt még egy lámpát, ami közvetlenül Lilit világította meg. Martin nem habozott, maga elé húzta az állványt, és már neki is látott. Szemöldöke ráncba szaladt, ahogy koncentrált, néha beharapta az ajkát, ahogy ide-oda járt a tekintete a papír és Lili között. Csenge nem bírta megállni, hogy ne bámulja. Egyszerűen annyira jóképű volt, ahogy rávetült a fél arcára a lámpafény, és jó volt nézni, hogy mekkora szenvedéllyel, teljesen belefeledkezve az egészbe rajzolt. A lányt azonban, bármennyire is igyekezett, féltékenység fogta el, és csak remélte, hogy Martin, miután kész lett a rajzokkal, tényleg nem Lilit fogja választani.

Szerző: Kosztadinovszki Pamela Letícia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.