Egri Élet

… mert ilyen az Egri Élet

KARÁCSONY A LÁTHATÁRON

Nem csalás, nem ámítás! Hölgyeim és uraim, nagy meglepetéssel szolgálunk az Önök számára, mégpedig, hogy az idén a megszokottnál korábban érkezik a Jézuska. Eger városa karácsonyi díszekbe öltözött, az üzletek kirakatában csilivili műfenyőket, a villanyoszlopokon pedig sötétben világító díszek láthatunk, mely jelekből arra következtetünk, hogy valamilyen okból kifolyólag előrehozták karácsony ünnepét december 25-éről. Eme hír egyesek számára meglepőnek tűnhet, ám mások talán már számítottak is erre a váratlan fordulatra, hiszen a Dobó tér fáin tavaly karácsony óta ott virítanak a csodás, karácsonyi fagömbre emlékeztető, méretes díszek. Hát igen, a karácsony nagyszerű ünnep, nélküle unalmas lenne az élet, éppen ezért valaki jobbnak látta fennhagyni eme díszeket, hogy az év összes szakában emlékezhessünk arra, milyen fontos nekünk a Megváltó születésének ünnepe. Azon olvasóinknak viszont, akiket esetleg felkészületlenül érne a karácsony előrehozásának híre, azt ajánljuk, hogy mihamarabb vegyék meg a fenyőfát, és vásároljanak meg minden, ünnepléshez szükséges kelléket (karácsonyfaégőt-, ill. díszeket; ajándékokat, és nem utolsósorban mindama ételt, amely egy tökéletes családi karácsonyhoz elengedhetetlen, mielőtt még a boltok kifogynak ezekből a cikkekből). Talpra hát, emberek, fogják a családjukat, üljenek be az autójukba, látogassanak el valamennyi üzletbe, bevásárlóközpontba, és ejtsék meg a szokásos karácsony előtti nagybevásárlást. Természetesen a pénztárcájukat, bankkártyájukat se felejtsék otthon. Ne feledjék, karácsony csak egyszer van egy évben, érdemes ilyenkor két-három havi fizetésüket elkölteni, máskülönben semmit nem ér az egész. Mint azzal nyilván Önök is tisztában vannak, egy valamirevaló ajándék minimum 10-20, vagy ennél is több ezer forintba kerül, hisz a rokonok és a gyermekek igazán csalódottak lennének, ha egy egyszerű könyvvel, csokoládéval vagy ruhával lepnék meg őket. Nem, nem, mindenképpen vegyenek nekik valamilyen felettébb hasznos elektronikai eszközt (okostelefonok, iPadek előnyben), melyre az illetőnek valószínűleg nincs is szüksége, viszont ezzel kimutathatják neki, hogy mennyire… jól állnak anyagilag. Hiszen végtére is erről szól a karácsony, az értékes, hasznos ajándékokról, melyek szeretetet és odafigyelést tanúsítanak az ajándékozó részéről.

Szerző: Kosztadinovszki Szoraja Dalma

Fotó: K. SZ. D.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.