Egri Élet

… mert ilyen az Egri Élet

ROMÁNC A CSILLAGOK ALATT 14. RÉSZ – AZ ELSŐ

14. Az első

 

„Csenge kicsit távolabb ment, majd ránézett a telefonja kijelzőre, azonban attól, amit látott, meghűlt a vér az ereiben. Az anyja hívta.”

– ***sza meg! -szaladt ki a száján idegességében.

– Mi az? Ki hív? – kérdezte Martin mit sem sejtve.

– Az anyánk. -nézett rá a lány.

– Ne vedd fel. -tanácsolta a fiú. -Vagy várjuk meg, amíg haza érünk, aztán visszahívod. -Csenge kétkedve nézett a fiúra. Még épphogy csak elhagyták a Bazilikát, és nem úgy tűnt, hogy fognak tudni gyorsítani a tempón. Lilitől ebben az állapotban még az is csoda volt, hogy valamennyire lábra tudott állni.

– Nem lehet. Vissza kell hívnom anyát pár percen belül, különben aggódni kezd. -mondta a lány az immár sötét képernyőre nézve.

– És nem hiheti azt, hogy alszotok?

– Lili elvileg az egyik barátnőjénél van.

– De hát akkor mi a probléma? Alszol, és kész. Nem kell ezt túlbonyolítani!

– Igen, de tudod, ha én nem veszem fel a telefont, előbb-utóbb megpróbálja hívni Lilit.

A következő pillanatban, mintegy alátámasztva Csenge szavait, tényleg megszólalt a húga készüléke.

– Hé! M…mi ez? Ki a ***szomé ez a redva cs…csengr…csengrőhang? Kapcsolj…átok k…ki! -mondta összeakadt nyelvvel Lili, majd nagy nehezen kihalászta a farzsebéből a hőn áhított iPhone-ját, és nemes egyszerűséggel a földhöz vágta, mire az egyből elhallgatott.

– Lili! Anya ezért meg fog ölni! -kapta fel Csenge a földről a vélhetőleg már halott készüléket. A lány megpróbálta bekapcsolni, de a telefon nem reagált. – Remek! Most még ez is! És ha anya hívna? Hogy lehetsz ilyen hülye?! -akadt ki Csenge.

Tudta, hogy nem a húgára kéne mérgesnek lennie, de most lett elege mindenből. Még azt sem tudják, hogy hogyan fognak hazajutni, és még az anyja is hívogatja őket.

– Nem érdekel! Feladom! -ült le Csenge a földre, majd elkezdett sírni, átkarolva a térdét.

– Csenge, ne már! Kérlek, ne sírj! Van megoldás! Csak hívunk egy taxit és kész! -mondta, majd arrébb sétált, és hívott is egyet.

Szerencsére alig 10 perc múlva jött is a taxi, és mind a hárman, nagy nehézkesen bár, de beszálltak, és végre elindultak hazafelé.

– Kérem, megtenné, hogy megvár? Maximum 10 perc, csak még felkísérem őket. -fordult Martin a taxishoz, amint megérkeztek.

– Rajtam ne múljék! -vont vállat egykedvűen a férfi.

– Rendben, köszönöm! -mondta a fiú. Gyorsan kipattant a kocsiból, és szinte, mint egy rongybabát, kiemelte a kocsiból a már alvó Lilit. Csenge szinte futva követte, és mire észbe kapott, már bent is voltak a házban. Martin óvatosan lefektette Lilit a kanapéra, majd Csengéhez fordult.

– Itt jó lesz? Vagy máshova rakjam?

– Nem, tökéletes.

– Akkor jó. – mondta a fiú, majd felállt, és odasétált Csengéhez. -Minden oké lesz veled?

– Persze.

– Biztos? -kérdezte Martin gyengéden, megsimítva a lány karját. Csenge ennél a pontál nem bírta tovább, és sírva fakadt.

– N…ne haragudj, de… de annyira elegem van mindenből, és… és ma este b…bármi történhetett volna Lilivel, és…

– Csss! Csak nyugi! Na, gyere ide! -mondta a fiú, magához ölelve a lányt.

– De…

– Semmi de! Csak nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! -simogatta Martin Csenge haját.

A fiú ölelése valóban mintha varázserővel bírt volna, ugyanis Csenge egykettőre abbahagyta a sírást, és már csak a szipogását lehetett hallani.

A lány még álldogált volna így egy darabig, azonban megérezte Martin fejének a moccanását, és felnézett. Éppen csak egy pillanatra találkozott a tekintetük, mielőtt a fiú odahajolt hozzá, és megcsókolta.

Csenge hirtelen nem tudta, hogy mit csináljon, de nem is kellett tudnia. Az ösztönei átvették felette az uralmat, és mikor mindketten ismét kinyitották a szemüket, nem érzett mást, csak kellemes súlytalanságot, és azt, hogy mindjárt kirogy alóla a lába, annyira elgyengült.

Azonban a romantikus pillanatot két dudálás szakította félbe, majd Martin telefonjának a csörgése.

– Mennem kell. -nézett rá a fiú csalódottan.

– Menjél csak. -mosolygott Csenge, és csak remélte, hogy a mosolya inkább helyes, mint bárgyú. Kikísérte a fiút az ajtóig, ahol aztán még egyszer megölelték egymást, majd visszament a lakásba.

Csenge nem tudta, mit kéne gondolnia, hogy most akkor mi van kettőjük között, de igazából most nem is akart ezen gondolkozni.

Azt hitte, ez az élete legrosszabb estéje, és elég volt hozzá egy pillanat, pontosabban egy csók, hogy egy csapásra élete legjobb estéjévé változzon át.

Csenge mosolyogva rogyott le a kanapé mellett lévő fotelba, úgy ahogy volt, ruhástól, és pár másodperc múlva már el is nyomta az álom.

 

Szerző: Kosztadinovszki Pamela Letícia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.