Egri Élet

… érték az egri életben.

PRO AGRIA DÍJAZOTTAK

Idén is a nagyadózók fogadásán adták át a Pro Agria gazdasági szakmai díjakat. A közgyűlés döntése alapján egy szerszámgyár és egy faipari gyár érdemelte ki ezt a címet.

fotó: Huszár Márk

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére 2008-ban alapította meg a Pro Agria gazdasági szakmai díjat. Ezt az elismerést minden évben a nagyadózók fogadásán adják át. Azok a vállalkozók, vállalkozások érdemelhetik ki ezt a címet, amelyek a város gazdasági életét fellendítő, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és hozzájárulnak a fejlődéshez. Idén a Pro Agria gazdasági szakmai díjban részesült a FELO Szerszámgyárt Kft. A cég 1996-tól termel Egerben, az itt készült termékek 40 országban kerülnek exportálásra. A szakmai díjat a szerszámgyár mellett az AGRIA-AJTÓ Faipari Termelő és Szolgáltató Kft. vehette át. Faipari technikusként Úri Péter alapította a vállalkozást 25 éve, s ma már a legmodernebb CNC technológiájú faipari gépekkel felszerelt üzemben gyártanak. A nagyadózókat Mirkóczki Ádám polgármester köszöntötte, és elmondta: fontos, hogy a vállalkozók elégedetten dolgozzanak, valamint a város megpróbálja ehhez megteremteni a feltételeket.

Cikk forrása: https://www.eger.hu/hu/hirek/vezeto-hirek/c/atadtak-a-pro-agria-gazdasagi-szakmai-dijakat-22969

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük