Egri Élet

… érték az egri életben.

NYELVVIZSGA MENTESSÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSÉHEZ

Nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat azok a hallgatók, akik 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek. Az Eszterházy Károly Egyetem nyilvántartásában közel 8000 tanuló érintett.

Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter 2020. április 7-én jelentette be az Operatív Törzs tájékoztatóján, hogy azoknak a hallgatóknak az esetében, akik 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesznek, vagy már korábban tettek, de a nyelvvizsga követelmények miatt nem vehették át diplomájukat, eltekintenek a nyelvvizsga kötelezettségtől. Az Eszterházy Károly Egyetem nyilvántartása szerint közel 8000 alap-, ill. mesterfokozatot szerzett hallgató mentesül a kötelezettség alól, függetlenül attól, hogy a kimeneti követelmények általános-, vagy szaknyelvi vizsgát, ill. egy, vagy két nyelvvizsgát írtak elő az oklevél kiadásához. A volt hallgatók számára az adatok egyeztetéséhez online felületet hoznak létre. Az oktatási igazgatóság honlapja a www.oktatas.uni-eszterhazy.hu oldalon érhető el, az adategyeztetést követően az egyetem megkezdi az oklevelek kiállítását, első körben a 2006 után záróvizsgát tett hallgatókét, majd 2020. június második felétől a 2006 előtt államvizsgázott tanulókét.

Cikk forrása: https://www.eger.hu/hu/hirek/vezeto-hirek/c/nyelvvizsga-nelkul-is-kiadjak-a-diplomakat

Kép forrása: infostart.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük