PÁRBAN SZÉP AZ ÉLET
Figyelem, kedves olvasóink! Oly nagy kihagyás után ismét jelentkezünk, ezúttal egy forradalmian új stílussal. A napokban alkalmunk nyílt megfigyelni a városunk utcáin sétáló embereket, s arra lettünk figyelmesek, hogy a fiatalok teljesen rendhagyó módon próbálják kifejezni a külső világ számára összetartozásukat. Mégpedig oly módon, hogy színben, mintában vagy stílusban megegyező ruhákat viselnek, s ennek köszönhetően messziről nehezünkre esik megállapítani, hogy egy fiú és egy lány, vagy két lány, esetleg két fiú megy kézen fogva a járdán. A felületes szemlélő talán ikreknek vélheti őket, de aki egy kicsit is ismeri az ikrek öltözködési rendszabályait, az tudja, hogy egy bizonyos koron túl nem előírott, sőt, egyesek szerint egyenesen gyerekes szokás egymáshoz öltözni. Ezzel szemben a mód, ahogyan korunk fiataljai megmutatják a külvilágnak, hogy kivel vannak kapcsolatban, igen lebilincselő. Úgy tűnik, immáron nem érzik elegendőnek azt, hogy a közösségi oldalakon átállítsák a kapcsolati státuszukat ʺegyelülállóʺ-ról ʺkapcsolatbanʺ-ra, majd igényük szerinti rendszerességgel csókolózós képeket töltsenek fel magukról, és várják, hogy az ismerőseik közül hányan kapnak hányingert, aminek leplezéseként szívecskés emotikonokkal kommentelik a bejegyzésüket. Ha belegondolunk, érthető, hogy olyan új formát akarnak adni a kapcsolatuknak, aminek kevésbé van feltűnősködő és bizonyítási kényszer hatása. Önök mit gondolnak erről az új trendről?
Szerző: Kosztadinovszki Szoraja Dalma
Kép forrása: femcafe.hu