A 92 ÉVES ÁGI NÉNI, AKI A MAI NAPIG ÚSZIK, SŐT, ORSZÁGOS VERSENYEKEN IS RÉSZT VESZ

Emlékszem, mikor még évekkel ezelőtt a buszon ültem, és szóba elegyedtem egy kedves, idős hölggyel. Mivel tömve volt a járat, szerencsére fölötte tudtam kapaszkodni az egyik korlátban – és nem is hiszek a véletlenekben. Akkor még a Felsővárosban laktam, párszor összefutottunk, és többször beszélgettem vele. Kiderült, hogy nem annyi idős, mint amennyinek saccoltam – 75 körül tippeltem, akkor 90 volt, ma már 92 is elmúlt. Hihetetlenül jól öltözött volt, aktív, épp a városba ment, vagy talán úszni… Ja, igen, elmesélte nekem, hogy úszónő volt – még ma is -, és rendszeresen jár az uszodába. Elképedtem, pozitív értelemben persze, hogy milyen példaértékű életet él. Több mint két éve, hogy nem találkoztam vele, de reménykedtem, hogy még összefutunk. Egyébként is szerettem volna, ha megoszthatom az olvasókkal a történetét. Bele is ment, vagyis akkor még hezitált. Pár hete ismét eszembe jutott, s mivel magam is rendszeres járok az egri uszodába, találkoztunk hál’ Isten. Talán “bevonzottam”, ahogyan mondani szokás. Akkor is sokat beszélgettünk. Valószínűleg már nem emlékezett rám, de nem is baj.

Akkor már megtudtam, Ági néninek hívják, és még a mai napig rendszeresen, heti négyszer jár a Bitskeybe, és még 92 évesen (!) leúszik fél kilométert. Gyorsúszó volt eredetileg egyébként, de ma már inkább a mellúszást “használja”. Az uszodában észrevettem, hogy ügyel az alakjára, az öltözködésére – rendkívül csinos, sőt, szép. Egészségesen él – gondoltam -, ez nyilvánvalóvá vált. Elég bőbeszédű hölgy, de én is az vagyok, így úszás előtt legalább félórát beszélgettünk. Az Egri Senior Úszó Egyesület tagja, versenyezik mind a mai napig. Hihetetlen. Soha nem találkoztam még ilyen hölggyel. Tudom, a genetika sokat számít, de az a néni sokat meg is tesz azért, hogy egészséges legyen. Mindemellett olyan optimizmus, pozitív energia árad belőle, hogy az ember lánya még a legrosszabb pillanatában is azt érzi hirtelen, hogy de szép az élet… Belőle ez sugárzik ugyanis. Újra felhoztam neki az interjú lehetőségét, és örömmel belement. Én pedig hihetetlenül boldog voltam, hogy az olvasók elé tárhatom, hogyan érdemes igazán boldogan élni, sőt, sokáig élni, szeretetben, egészségben, megbecsülésben.

Ági néni a Felsővárosban lakik, verőfényes napsütésben beszélgetünk a lakásához közeli játszótéren. Alaposan megfigyelem. Csinos kabátban, mélylila francia sapkában, divatosan, nagy mosollyal az arcán jelenik meg. És érzem, hogy szívesen mesél, sőt, büszke arra, amit letett az asztalra. Persze szerény is egyben, de minden oka megvan arra, hogy a publikum előtt is elmesélje az életét.

Előzetesen azt már tudom róla, hogy nem ment férjhez, mégpedig azért nem, mert a hivatásának élt, s az úszásnak. Szegény családból származott, megtapasztalta a második világháború és ’56 szörnyűségeit is. Tizenhat éves korától dolgozott: az egykori Alpári Gyula – ma Andrássy – Szakközépiskolába járt, gépírást tanult, majd a Magyar Nemzeti Banknak dolgozott, annak egri székhelyén. Apukája a világháború idején katonának állt – muszáj volt neki -, és közben segített az embereken, hiszen nemcsak úszóoktató és úszó volt (megintcsak a genetika…), hanem masszőr is. Szívesen segített az embereken. És szerencsére élve tért vissza a háborúból. Az édesanyja háztartásbeli volt, aki négy gyermekéről teljes szívvel gondoskodott.

– Apukám kemény ember volt, szigorú, de sokat játszott velünk, anyukámmal szintén jó kapcsolatot ápoltunk. Lett volna még két testvérem, de sajnos ők még csecsemőkorukban elhunytak – meséli Ági néni. Közben képeket mutat nekem, gyönyörű szőke kislány volt, majd ifjú korára egy gyönyörű érett nővé vált. Mondom is neki, hogy valószínűleg kapkodtak érte a férfiak… – Igen, voltak udvarlóim – meséli enyhén nevetve -, de én az úszás és a munkám pártján álltam. Voltak szerelmek, de az élet úgy hozta, hogy nem lett férjem, és gyermekem sem. Viszont a testvéreimnek sok unokája és dédunokája van, körülbelül ötvenen vagyunk, és sokat találkozom velük. Nagyon kedvelem őket, és ők is engem. Az egyik gyermektől meg is kérdeztem: “Öreg vagyok?”. Azt a választ kaptam: “Nem, dehogy vagy Te még öreg…”. Jót mosolyogtam, és jól is esett.

Az örök fiatal úszónő több ízben szerepelt a Népújságban, a későbbi Heves Megyei Hírlapban. Nem is csoda, csaknem száz érme van. És még ma is úszik, versenyekre jár Szilváné Eszti néni “vezérlésével”, akinek élete szintén megér egy cikket, de erről majd a későbbiekben… Akarom mondani, őt is megkeresem, róla elismeréssel beszél egyébként nagyon bájos interjúalanyom is.

Felteszem a kérdést: gondolkodott-e azon, hogy részt vesz az olimpián?

– Az az igazság, hogy nem jutott eszembe, hiszen segítettem a szüleimnek, s ugyan úszást is oktattam, megméretéseken vettem részt az országban, s a világ több pontján is, sosem voltam dobogós. De nem is bánom, szeretek úszni, ez a lényeg, és a hivatásom is fontos volt. Egyáltalán nem bánom. S hogy tehetségesnek tartottak-e? Valószínűleg igen, de engem tényleg nem ez vezérelt.

Kicsit csapongunk a beszélgetésben, nem is interjú ez, inkább két hasonló gondolkodású ember magánbeszélgetése, szimpátiája, amely végül is nyilvánosságra kerül – lásson hát mindenki pozitív példát, ha már annyira sok szörnyűség ér minket manapság. Van napos oldal is. Márpedig Ági néni felett nem esik az eső, nincs felette viharfelhő, őt szereti a jóisten, és süt a Nap körülötte. Szóval a csapongásra visszatérvén: Ági néni a strandon úszott, még a kavicsos medencében. Hároméves volt, amikor véletlenül beleesett a vízbe, majd kiúszott. Akkor kezdődött pályafutása, apukája pedig az edzője lett.

A még ma is nagyon szép, nagyon szép bőrű, csinos néni ekkor kezdett el komolyan úszni. Egészségesen táplálkozik, jár a városba, társasági életet él. Sőt, mivel magam is úszom, megmutatja nekem – mivel a gyorsúszást magamtól sajátítottam el -, hogyan kell helyesen csinálni. Sőt, fel is ajánlja, megnézi, helyesen végzem-e el a mozdulatokat. Szinte ingyen oktat, a játszótéren, miközben a járókelők – akikre nem figyelünk, mert egymásra hangolódtunk tisztességesen – azt gondolhatják, mit csinál ez a két ember, s miről beszélgethet. Minket ez egy csöppet sem érdekel.

A bájos hölgy – akinek kívánom, hogy alsóhangon még legalább tíz évet egészségben éljen, és örömöket, remek értékeit adja át az embereknek – a háborúról is szót ejt.

– Nem volt időm azon gondolkozni, hogy háború van, én a munkámat végeztem, segítettem a szüleimet, úsztam, oktattam. Sok olimpikon kikerült a kezeim közül. Ugyanez vonatkozik ’56-ra is. Igyekeztem pozitívan tekinteni a világra, a napfényes oldalra – említi mosolyogva. Ezzel nagyjából le is zárult a beszélgetésünk, és én elképedek azon is, hogy a robbantások, szörnyűségek idején, amikor egy pincében laktak, mivel az oroszok átvették a lakásukat, hogyan lehetett ennyire erős.

Öleléssel, jó szívvel búcsúzunk el egymástól, és remélem, még sokáig láthatom őt úszni, s hallani, hogy mosolyogva csacsog a fiatalsággal az öltözőben, utána megszárítja a haját, megfésülködik, s felveszi a divatos ruháit. Ági néni egy csoda, mindenki példát vehet róla. Fantasztikus hölgy.

By: Verebélyi Márta

Fotó: V. M.