Egri Élet

… érték az egri életben.

FORGALMI HÍREK

Folytatódik Eger egyik legfontosabb összekötő útja, a Sas út felújítása. A munkálatok miatt az Ady Endre és Puky Miklós utca közötti, mintegy 140 méteres hosszúságú szakaszt április 21-én keddtől egyirányúsítják, csak a Kistályai út felé lehet majd közlekedni. Ezzel együtt az Andornaktálya felől érkező forgalmat elterelik.  

 

Ismeretes: 2019-ben indult a Sas út felújítása. A rekonstrukció mintegy 800 méteres szakaszt érint, melyen kerékpárút is épül, becsatlakozva az észak-déli hálózatba. Jelentős változás, hogy az eredeti szerződés kiegészítéseként – az útpálya felújítása mellett – megtörténik a vasúti csomópont felújítása is, amely tartalmazza a járda és kerékpárút vasúton történő önálló átvezetését, vasúti biztosítóberendezések kiépítése mellett. Mindez közlekedésbiztonsági szempontból is előrelépést jelent: megszűnik a vegyes forgalom a vasúti átvezetésben, a járdát és kerékpárutat fényjelzővel, sorompóval és korlátelemekkel biztosítják. A munkálatok miatt útpályaszűkítés és forgalomelterelés szükséges, ezért a Sas út Puky Miklós és Ady Endre utca közötti szakasza április 21-étől várhatóan nyár közepéig csak egy irányban lesz járható. A kivitelező táblákkal jelzi a megváltozott forgalmi rendet. A munkálatok idejére az érintett szakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozás és előzési tilalom lesz érvényben.

Kép forrása: 20.kerulet.ittlakunk.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük