Egri Élet

… érték az egri életben.

A TESZTEK EREDMÉNYEI

Három ellátott és egy dolgozó koronavírus-gyorstesztje mutatott pozitív eredményt a Berva-völgyi idősotthonban.

Múlt pénteken a megrendelt hatezerből 100 koronavírus-gyorsteszt érkezett Egerbe – emlékeztetett hétfői sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám polgármester, hozzátéve: a teszteket szombaton reggel átadta az Idősek Berva-völgyi Otthonának.

– Négy embernél mutatott pozitív eredményt a teszt, három ellátottnál és egy dolgozónál – mondta a városvezető. Kiemelte: három teszt lett IgG-pozitív, azaz a páciens valószínűleg már átesett a fertőzésen, míg egy IgM-pozitív, tehát a beteg nagy valószínűséggel fertőzött, neki enyhe láza is van. Mirkóczki Ádám közölte: az ellátottak mindannyian 80 év felettiek, izolálták őket, a dolgozó pedig otthonában tartózkodik. A polgármester hangsúlyozta, az Országos Mentőszolgálat munkatársai mind a négyüknél validált PCR-vizsgálatot végeznek majd, ám ennek eredményére holnapig várni kell. A városvezető szavai szerint az idősotthonban mintegy 50 emberről csaknem 30-an gondoskodnak. Elhangzott: a héten várhatóan újabb 240 gyorsteszt érkezik Egerbe, ezeket a szociális szféra dolgozói kapják majd.

Mirkóczki Ádám külön szólt a hétvégén a Magyar Közlönyben megjelent rendeletről, amelynek értelmében a kormány különleges gazdasági övezeteket hozhat létre, amelyek kikerülnek a helyi önkormányzat fennhatósága alól, s a helyi adót esetükben a megyei közgyűlés állapítja és kapja meg.  Ez háború az önkormányzatok ellen, nem tudom másképp értelmezni – fogalmazott.  Szavai szerint, ha az egri déli iparterületet különleges gazdasági övezetnek nyilvánítják, ellehetetlenül az önkormányzat. Mint mondta, nonszensz, hogy bár a megyei közgyűlés tagjaira az egri választópolgárok nem szavazhattak, mégis ők döntenek az adó felhasználásáról. – Egerben megközelítőleg 4,5 milliárd forint az iparűzési adóból befolyó bevétel, ha ez kiesik, a város a kötelező feladatait sem tudja ellátni – húzta alá.

Cikk forrása: https://drive.google.com/open?id=1M4Wm1JFqGFt0u-ATJV-qhksHnAQICa6V (Mirkóczki Ádám április 20-ai sajtótájékoztatója)

Kép forrása: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük