Egri Élet

… érték az egri életben.

EGER RALLY

Városunk és vonzáskörzete ez évben ismét otthont ad a hazai és nemzetközi érdeklődéssel kísért Országos Rally Bajnokság keretében megvalósuló Eger Rally 2020 sporteseménynek, mely idegenforgalmi szempontból igen nagy jelentőségű, hiszen Városunkba sok ezer látogató érkezése várható ezekben a napokban.

 

A verseny keretében szeptember 5-én, szombaton előreláthatólag 14.30 – 21.00 óra között valósul meg az ünnepélyes rajtceremónia a Dobó I. téren. Szeptember 6-án, vasárnap, előreláthatólag 15.15 – 21.00 óra között érkeznek a versenyzők eredményhirdetésre a Dobó I. térre. A versenyautók mindkét napon a Hibay K. utca – Kis-Dobó tér útvonalon közelítik meg a Dobó I. teret, majd a Zalár J. utca – Árva-köz – Széchenyi I. utca irányába hagyják el a helyszínt. Figyelembe véve, hogy ezen az útvonalon nagyszámú nézőközönség helyezkedik majd el, ezért mind a gyalogosok, mind a gépjárművek közlekedése rendkívül korlátozott lesz. Ezúton kérjük Önöket, hogy a fentiekben jelzett időpontokban lehetőség szerint kerüljék el járműveikkel a Belvárost. A járműforgalom vonatkozásában, a balesetek megelőzése érdekében, szombaton és vasárnap, a jelzett időpontokban lezárásra kerül a Hibay K. utca, Zalár J. utca, Érsek utca és Szent J. utca.

A sportesemény időtartama alatt – szervízpark, technikai gépátvétel stb. – torlódásra lehet számítani az Egerbakta felé vezető úton (COLAS telephely környezetében), illetve a Kistályai úton (Renault Márkakereskedés környezetében), valamint a Tárkányi úton (szervízpark). Kérjük, hogy – amennyiben lehetséges – járműveikkel kerüljék el, ellenkező esetben óvatosan közelítsék meg ezeket a helyszíneket. A rajt- és célceremóniához kapcsolódó útlezárásokat az Egri Rendőrkapitányság, a Közterület-felügyelet, az Agria Polgárőr Egyesület, valamint az Agria Speciális Tűzoltó és Mentő Csoport biztosítja. A szombati és vasárnapi rendezvény időtartama alatt a Minorita templom gyalogosan megközelíthető lesz. Felhívjuk a nézők figyelmét arra, hogy saját testi épségük megóvása érdekében csak a gyalogosközlekedésre kijelölt helyen tartózkodjanak és tegyék lehetővé a balesetmentes lebonyolítást. A rendezvény sikeres megvalósítása érdekében szíves megértésüket és egyben az okozott közlekedési kellemetlenségekért ezúton is elnézésüket kérjük.

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Kép forrása: tommi-autosport.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük