Öt buszutas és egy teherautó-sofőr sérült meg a 86-os főúton, Keménfa közelében történt éjszakai balesetben. A lengyel zarándokokat szállító autóbuszon összesen 53-an utaztak.
Különös eseménysor vezetett ahhoz a közlekedési balesethez, amely 2026. szeptember 5-én, szombaton hajnali egy óra körül történt Zalalövő térségében.
A Rédics felől Körmend irányába haladó lengyel autóbusz elé Keménfánál egy juh került. A zarándokokat szállító jármű elütötte az úttesten kóborló állatot, ezért a sofőr az út szélére húzódott, megállt és bekapcsolta a vészvillogót.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a busz mögött érkező magyar pótkocsis teherautó vezetője későn észlelte az álló járművet, és nagy erővel nekiütközött.
Mind a hat sérült elhagyhatta a kórházat
A karambol következtében a busz öt utasa, valamint a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket kórházba vitték, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház későbbi tájékoztatása szerint azonban az ellátást követően mind a hatan még délelőtt hazamehettek.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése alapján a helyszínt a zalaegerszegi hivatásos és a zalalövői önkéntes tűzoltók biztosították. Az egységek az utasok ideiglenes elhelyezésében is segítséget nyújtottak.
A zalalövői tornateremben fogadták a zarándokokat
Az ütközés után a turistabusz mozgásképtelenné vált, ezért a sértetlenül maradt utasokat a zalalövői általános iskola tornatermébe vitték. A település ellátást biztosított számukra, miközben megszervezték továbbutazásukat.
A csoporttal két lengyel pap is utazott, akik a várakozás ideje alatt szentmisét tartottak a zarándokoknak. Az utasokért Lengyelországból indítottak mentesítő autóbuszt.
A kórházi ellátás eredményéről a 24.hu számolt be.
Indexkép: depositphotos, illusztráció
