Fájó veszteség érte az egri Szilágyi gimnáziumot – szeretett tanáruktól búcsúznak

Mély fájdalommal búcsúzik Szabados Nicolett-től az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium közössége. Az angoltanárként, munkaközösség-vezetőként és osztályfőnökként dolgozó pedagógus hosszan tartó betegség után hunyt el.

Gyászba borult az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium: az intézmény közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt Szabados Nicolett tanárnő.

Az iskola tájékoztatása szerint a pedagógus hosszan tartó, méltósággal viselt betegséget követően, hajnalban távozott. Halála nemcsak kollégái és jelenlegi diákjai, hanem egykori tanítványai számára is fájdalmas veszteség.

Tanár, osztályfőnök és közösségformáló pedagógus volt

Szabados Nicolett angoltanárként, az idegen nyelvi munkaközösség vezetőjeként és osztályfőnökként egyaránt meghatározó szerepet vállalt a gimnázium életében. Tanítványait rendszeresen készítette fel angol nyelvi versenyekre, amelyeken több alkalommal is szép eredményeket értek el.

Munkáját az elhivatottság és a folyamatos szakmai fejlődés jellemezte. Az iskola honlapján idén januárban még arról számoltak be, hogy Erasmus+ továbbképzésen vett részt Isztambulban, ahol új oktatási módszerekkel és nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott.

Távozásával olyan pedagógust veszített el az egri iskola, aki tudásával, emberségével és közösségépítő munkájával hosszú időn keresztül formálta tanítványai életét.

Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium hivatalos Facebook-oldalán közzétett megemlékezésben búcsúzott szeretett tanárától.

Kedves Olvasóink!

Szabados Nikolett váratlan elvesztése sokakat megrendített. Amennyiben Ön is szeretne elbúcsúzni tőle egy személyes emlékkel, néhány kedves szóval vagy egy rövid üzenettel, szerkesztőségünk lehetőséget biztosít arra, hogy ezeket felületeinken megjelentessük.

Várjuk mindazok gondolatait, akik életük során kapcsolatba kerültek Szabados Nikolett-tel, és szeretnék megosztani emlékeiket, hálájukat vagy búcsúzó soraikat. Üzeneteiket bizalommal küldjék el szerkesztőségünk részére az info@egrielet.hu címre.

Őrizzük együtt emlékét.