Beteg gyermekekért fogtak össze: jótékonysági vásár bevételét kapta az egri kórház – FOTÓK
Az egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztályának ajánlották fel Szent György-napi jótékonysági vásáruk bevételét a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és…
Az egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztályának ajánlották fel Szent György-napi jótékonysági vásáruk bevételét a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és…
Sokan jelentkeztek az október 2-ára meghirdetett „Közös nevező” rendezvényre, amely az egri civil szervezetek és vállalkozások együttműködési lehetőségeit helyezte középpontba….
Hogyan tudnak együttműködni a helyi civil szervezetek és cégek? Erről szól a „Közös nevező” című egri találkozó október 2-án, ahol…
Néptánc, zene, ének, vers és népmese is helyet kap azon a jótékonysági esten, amelyet szeptember 18-án rendeznek az Egri Civil…
Nem éppen úgy indult a nap, ahogyan azt az ember szeretné: a roller tulajdonosának azzal kellett szembesülnie, hogy valaki meglovasította…
A vízfogyasztás 9 százalékkal csökkent az elmúlt napokban – közölte az élő környezetért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán. Gajdos László…
Komoly összefogás indult az egri Nagy-Eged hegy ikonikus, de sokáig elfeledett Szent Kereszt-kápolnájáért. Friss megállapodás született: az Egri Nagy-Eged hegyi…