Rács mögött a rendőr megölésére készülő férfi – képekkel

A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 36 éves férfit, aki volt élettársának küldött telefonos üzeneteiben egy rendőr megölésére készült.

A nyomozás adatai szerint a férfi bosszút esküdött az őt börtönbe juttató nyomozó és családja ellen. Emiatt vele szemben hamis vád miatt eljárás is indult. A férfi a 2025. május 31-i szabadulását követően többször megfenyegette a rendőrt, hogy megöli, mely miatt a nyomozó feljelentést tett. Augusztus 3-án este a férfi a volt élettársával történt telefonos üzenetváltás során ismét hangot adott annak, hogy megöli a rendőrt, majd szándékát nyomatékosítva egy lőfegyvernek látszó tárgyról készült fényképet is küldött a nőnek. A nő az üzenetváltást és a fényképet elküldte a megfenyegetett rendőrnek. Ezt követően a férfit a TEK munkatársai előállították, lakóhelyéről az ott tartott a kutatás során lőfegyvernek látszó tárgy került elő. 

A nyomozó hatóság a többszörös visszaeső férfit gyanúsítottként hallgatta ki hamis vád és emberölés előkészülete miatt, őt őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészségi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását, melyet az ügyész tudomásul vett, azonban azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Az ügyben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kiadott sajtóközlemény az alábbi linken érhető el: 

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/rendort-fenyegetett-megolessel-a-tek-ment-erte#2

A rendőrség által a szemle és kutatás során készített képeken az elkövetés eszköze látható:

Forrás: ugyeszseg.hu