Megrendüléssel értesültünk róla, hogy Mizser Attila, egyetemünk egykori oktatója, a Film- és Médiatudományi Tanszék docense, a korábbi Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék vezetője tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Mizser Attila (Losonc, 1975) költő, prózaíró, irodalomtörténész és szerkesztő, a kortárs magyar irodalom meghatározó alakja volt. A Miskolci Egyetemen szerzett diplomát és doktori fokozatot, majd tanárként, kutatóként és szerkesztőként egyaránt maradandót alkotott. Első kötete, a Hab nélkül (2000) óta rendszeresen jelentkezik versekkel, prózai művekkel, esszékkel és tanulmányokkal. Monográfiája (Apokalipszis poszt, 2014) a modern magyar prózairodalom egyik fontos értelmezését adja.
Szerkesztői munkássága kiemelkedő: több mint egy évtizedig irányította a Palócföld folyóiratot, majd nyolc éven át a pozsonyi Irodalmi Szemle főszerkesztője volt.
Alkotói tevékenységét számos ösztöndíj és díj kísérte: 1996-ban Márai Sándor-ösztöndíjban, 2001-ben Madách Imre-nívódíjban, 2004-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. 2005-ben Székely János-ösztöndíjas, 2005-ben és 2006-ban Miskolc város ösztöndíjasa. 2007-ben a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Szakmai Kollégiumának ösztöndíjasa. 2008-ban Gion Nándor ösztöndíjat, 2009-ben Madách-Posonium Különdíjat kapott, 2012-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa lett.
Sokrétű pályája, következetes szerkesztői és irodalomtörténészi munkássága, valamint sokoldalú szépirodalmi életműve a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó, maradandó alakjává teszi.
Forrás: uni-eszterhazy.hu

