Győzelem: újabb két pont

Hosszú idő után újra itthon lépett pályára női kézilabda csaptunk. Az NBI/B. 25. fordulójában a Gárdony-Pázmánd utazott Egerbe.

Újra itthon! Erről szólt az elmúlt hét, hiszen utoljára egy hónapja, az Érd elleni győzelem során szurkolhattunk az Eszterházy Sportcsarnokban a lányoknak. Az ellenfél a Gárdony csapata volt, akik bár a tabella szerint gyengébben teljesítettek idén, joggal mondhatjuk, hogy ennél erősebb gárdáról beszélünk. Kellemetlen ellenfél, akiknél ott játszik az a Berkes-Kaiser Melitta, aki idén is toronymagasan vezeti a góllövőlistát. 

A találkozót tekintve roppant fontos volt, hogy a vendégek kiváló beállóját remekül kivették a játékból az egyetemisták. Kemény, harcos védekezést láthattunk mind a két csapattól, de végig fair küzdelem volt, szabályos keretek között.

Gyakorlatilag az első és a második félidőt is három-három góllal nyerték meg Kocsis Csaba lányai, végig kontrollálva a találkozót, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem forgott kockán a 2 pont sorsa. Zsikó Zsanett, Pankotai Luca és Sarac Aleksandra hozta most a pluszt, de az egész csapat fegyelmezetten, óriásit küzdve nyerte meg közösen a meccset.

Egy fontos lépést tettünk az álmaink felé.

Most újra két idegenbeli ütközet vár a lányokra, pénteken irány Szigetszentmiklós, utána pedig a Borsod lesz az ellenfél.

Eszterházy SC–Gárdony-Pázmánd NKK, április 25., szombat, 18.00.

Női NB I/B 25. forduló

ESZTERHÁZY SC – GÁRDONY-PÁZMÁND NKK 32–26 (16–13)

Eger, Eszterházy Sportcsarnok

ESZTERHÁZY: Sarac, Kozma (kapusok) – Zsikó 8, Nagy K.,  Lévai, Bernát 3, Sulyok 3, Pankotai 6, Hudák 3, Orell 4, Pádár, Szár 1, Bencsik 2, Babinszky 2. Vezetőedző: Kocsis Csaba

KIÁLLÍTÁSOK: 2 perc ill. 4 perc.
HÉTMÉTERESEK: 4/3, ill. 2/2.


KOCSIS CSABA: 

Nyilván nem várható el, hogy minden mérkőzést megnyerjünk a bajnokságban, a célunk az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg. Lélektanilag nagyon fontos lesz, hogy ne kelljen a végén kapkodnunk.

Az elsődleges cél ma is az volt, hogy megszerezzük a két pontot, ennek maximálisan örülünk. Emellett pozitívum, hogy a pályán viszontláttam azokat a dolgokat, amiket a hét során gyakoroltunk, a lányok jól tartották magukat a megbeszéltekhez.

Külön öröm, hogy kevés eladott labdával játszottunk, hiszen az ellenfél védekezése kifejezetten arra épít, hogy hibára kényszerítsen és abból könnyű gólokat szerezzen. Ezt sikerült limitálnunk, ami kulcsfontosságú volt.

Ugyanakkor voltak olyan szituációk, amikor hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést, de ezekből a helyzetekből az ellenfél többször közelebb tudott jönni. Ezek inkább lélektani szempontból fontos momentumok, amiken még javítanunk kell.

Összességében viszont a két pont megszerzése volt a legfontosabb, és ez most a csapatnak is sokat jelent. Az elmúlt időszak után fontos visszaigazolás, hogy jó úton járunk, és nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk.

Fotó: Princz István