Nagy változás a gyógyszereknél: szeptembertől megszűnik az áfa a vényköteles készítményeknél

A kormány döntése értelmében 2026. szeptember 1-jétől nem kell általános forgalmi adót fizetni a receptre felírható gyógyszerek után. A bejelentést Magyar Péter miniszterelnök tette közzé közösségi oldalán, ahol azt írta: a kabinet a korábbi vállalásának megfelelően vezeti be az intézkedést.

A kormányfő egy korábbi bejegyzésében a Závecz Research friss közvélemény-kutatására is kitért. A felmérés szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt támogatottsága 74 százalék, míg a Fideszé 19 százalék. Magyar Péter arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz támogatottsága három évtizede nem volt ilyen alacsony. Hozzátette: a kabinet a nap folyamán több áfát érintő intézkedésről is határozott.

Szakértői becslések alapján az intézkedés az idei év utolsó négy hónapjában mintegy 2,3 milliárd forintos bevételkiesést okozhat a költségvetésnek. Eközben a Fidesz továbbra is támogatja azt a javaslatot, amely a recept nélkül kapható gyógyszerek áfájának eltörlését célozza. A vényköteles készítményekre vonatkozó jogszabály-tervezet jelenleg a parlamenti elfogadásra vár.

Indexkép: depositphotos