Frissítés – Mesterlövészre is szükség volt a balatoni tűznél – gázpalackokat mentettek ki a lángoló épületekből

Komoly tűzesethez riasztották szombaton a tűzoltókat a Heves vármegyei Balaton községben. A Réti utcában egy családi ház és két műhely kapott lángra, a helyzetet pedig különösen veszélyessé tette, hogy az épületekben több, különböző gázt tartalmazó palackot is tároltak, tájékoztatott a Katasztrófavédelem.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak a tűzoltók, miközben kiderült, hogy összesen több veszélyes gázpalack is van az érintett épületekben. Három dissous-, vagyis acetilénpalack mellett szén-dioxid- és oxigénpalack, továbbá propán-bután-gázpalackok is voltak a területen.

A tűzoltóknak több palackot sikerült kivinniük a szabadba. Ezeket folyamatosan hűtötték, miközben a hőmérsékletüket is ellenőrizték. Az acetilénpalackok azonban különösen komoly kockázatot jelentettek, ezért a helyszínre rendőrségi mesterlövészt is kértek.

Az egyik palack még az épületben felrobbant

A később közölt információk szerint végül két dissousgáz-palackot kellett a rendőrség mesterlövészének kilőnie. A harmadik acetilénpalack még a házban felrobbant.

A tűz oltásán a bélapátfalvi, az egri és a pétervásárai tűzoltók dolgoztak a Heves vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. A kezdetben öt vízsugárral végzett beavatkozást később nyolc vízsugárra bővítették, így sikerült körülhatárolni, majd eloltani a lángokat.

A helyszínre mentőegység is érkezett.

A lángokat eloltották, de ezzel még nem ért véget a munka

A tüzet kora délutánra sikerült megfékezni. A tűzoltók ezt követően megkezdték a zsindelytető megbontását, hogy hozzáférjenek az esetlegesen még izzó, parázsló részekhez, és megakadályozzák a tűz újbóli fellángolását.

Az eset azért is számított különösen veszélyesnek, mert a tűz által érintett műhelyben tárolt nagynyomású és éghető gázt tartalmazó palackok felhevülése jelentősen megnehezítette a beavatkozást. A dissouspalackok acetilént tartalmaznak, ezért tűzben történő felmelegedésük speciális biztonsági intézkedéseket tehet szükségessé.

A rendelkezésre álló információk alapján a lángokat sikerült teljesen eloltani, ezt követően az egységek az utómunkálatokat végezték a Réti utcában.

Indexkép: depositphotos


Kapcsolódó cikkek: