A vád szerint indokolatlanul alkalmazott testi kényszert egy 12 éves fiúval szemben a Budapesti Javítóintézet egyik rendésze. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, valamint a rendészi munkától való eltiltást indítványozta az 50 éves férfival szemben.
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a történtek 2023. augusztus 26-án, a főváros III. kerületében működő, Szőlő utcai javítóintézet befogadó csoportjában zajlottak.
Az akkor 12 éves, letartóztatásban lévő fiú a délelőtti órákban többször tiszteletlenül viselkedett társaival és a gyermekfelügyelővel, emellett több utasítást sem teljesített. A felügyelő ezért értesítette a rendészeti szolgálatot.
Az ügyészség szerint nem volt indokolt a testi kényszer
A csoporthoz két rendész érkezett, miközben a gyerekeket a falnál sorakoztatták fel. A vádlott ekkor odalépett a 12 éves fiúhoz, a nyakánál megragadta, majd mintegy húsz másodpercen keresztül a falhoz szorította.
Az ügyészség álláspontja szerint a gyermek nem készült támadásra, és más olyan körülmény sem állt fenn, amely jogszerűvé tette volna az erő alkalmazását. A szorítás következtében a fiú nyakán kipirosodott a bőr.
A rendész munkakörénél fogva közfeladatot ellátó személynek számított. Testi kényszert azonban csak jogszabályban meghatározott esetekben alkalmazhatott: például akkor, ha egy fiatalkorú mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, súlyosan sérti az intézet rendjét, illetve ellenáll egy jogszerű intézkedésnek. Bizonyos eseteket leszámítva ehhez vezetői utasításra is szükség volt.
A vádhatóság szerint ezek a feltételek az adott helyzetben nem teljesültek.
Ügyészségi ellenőrzés után indult nyomozás
Az esetet a Fővárosi Főügyészség Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztályának vizsgálata tárta fel, ezt követően rendelték el a nyomozást.
A férfit közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással vádolják. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék szabjon ki vele szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, továbbá meghatározott időre tiltsa el a rendészi foglalkozástól.
A bíróság az ügyben még nem hozott ítéletet, ezért a vádlottat a büntetőeljárás jogerős befejezéséig megilleti az ártatlanság vélelme.
Ez az eljárás különálló ügy
A főügyészség hangsúlyozta, hogy ez a vádemelés nem része annak a szélesebb körű, korábban nyilvánosságot kapott Szőlő utcai ügynek, amelyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat eljárást. A javítóintézethez kapcsolódó másik nyomozásban korábban több dolgozóval szemben is felmerült gyermekbántalmazás gyanúja; az ügyészség egyik 2025. decemberi tájékoztatása szerint akkor már kilenc gyanúsítottja volt az eljárásnak.
Forrás: Magyarország Ügyészsége
Indexkép: wikipedia
