Eger kerékpárútján szabályosan közlekedett, de egy figyelmetlen sofőr rányitotta autója ajtaját és már nem tudta elkerülni az ütközést, kórház lett a vége

A Büntető Törvénykönyv szerint, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Egri Járási Ügyészség határozata szerint a sértett Eger egyik kerékpárútján közlekedett 2026 júniusában, a kora esti órákban. Az arra járó gyanúsított autóval megállt egy kerékpárút melletti parkolóhelyen, azonban kiszálláskor az autó ajtaját figyelmetlenül rányitotta a szabályosan közlekedő biciklisre, aki az ajtónak nekihajtott, mivel azt már nem tudta kikerülni. A sértett a kerékpárról leesett és a kerékpárútra zuhant.

A sértett a balesetben a karját törte és több zúzódással, horzsolással járó sérüléseket is szenvedett, melyek várható gyógytartama kb. 3 hónap.

A gyanúsított megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint a jármű ajtaját a vezető csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát, valamint a személy és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti.

A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, a közvetítői eljárás lefolytatásához hozzájárultak a felek, ezért a vádhatóság a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárást hat hónapra felfüggesztette közvetítői eljárás lefolytatása céljából. A közvetítői eljárást a Heves Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztálya folytatja le. Az ügyben alaposan feltehető, hogy a közvetítői eljárás a sértettnek nyújtandó jóvátétel mellett a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását is elősegíti és a büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető.

Indexkép: depositphotos