A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt. Az elkövető fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
A vádirat szerint a nő vér szerinti nagyanyja a cselekmény időpontjában 10 éves fiú unokájának, aki gyermekotthonban volt elhelyezve. A fiú rendszeresen megszökött, és ilyenkor a nagyszülei borsodi kisvárosban lévő családi házában tartózkodott.
A vádlott 2024. májusában egy ágyban aludt a sértettel, akinek sérelmére szexuális cselekményt végzett. A fiú tiltakozott, de a vádlott azzal fenyegette meg, hogy ha ellenáll, nyújtófával megveri. A nagyapa a vádlottat tetten érte, rendőri intézkedést kért, és a rendőrség kiérkezéséig nem hagyta, hogy elhagyja a házat. A rendőrök a fiút visszavitték a gyermekvédelmi otthonba.
Az eset pár nappal megelőzően a vádlott szintén követett el szexuális erőszakot az unokája sérelmére, akkor is bántalmazással megfenyegetve.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.
Indexkép: illusztráció, depositphotos
