Megszólalt a Sándor-palota, és közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait

A kegyelmi ügy újabb fordulatot vett: a Sándor-palota nyilvánosságra hozta azokat a hivatalos dokumentumokat, amelyek a nagy visszhangot kiváltó kegyelmi döntéshez kapcsolódnak. A köztársasági elnök hivatala szerint a cél az, hogy a közvélemény pontos és hiteles képet kapjon az ügyről.

A kiadott közlemény szerint az államfő kezdettől támogatja a KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés teljes körű kivizsgálását. A Sándor-palota hangsúlyozta: továbbra is kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy minden részlet tisztázható legyen egy olyan ügyben, amely jelentős társadalmi felháborodást váltott ki.

A közlemény arra is kitér, hogy a miniszterelnök köztársasági elnöknek címzett, a közösségi médiában közzétett üzenetét követően a hivatal sajnálattal állapította meg, hogy a kormány nem vett részt az iratok átvételének a közigazgatási gyakorlatnak megfelelő, hivatalos lebonyolításában.

A Sándor-palota szerint a rendkívül erős közérdeklődés miatt nem tartották elfogadhatónak, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala a kormány együttműködésének hiányán múljon. Ezért a hivatal rendkívüli lépésre szánta el magát, és a birtokában lévő hivatalos iratokat közzétette saját honlapján.

A közlemény végén a köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy az állami intézmények és a különböző hatalmi ágak közötti kommunikáció egyre inkább a sajtó és a közösségi média felületein zajlik. Álláspontja szerint ez nem tekinthető megfelelő gyakorlatnak az állami szervek közötti kapcsolattartásban.

Indexkép: wikipedia