Szerkesztőségünk egy rendkívül megható, szívhez szóló levelet kapott a jászladányi Bezzeg testvérektől, akik a napokban elhunyt Kovács Tamás atyától búcsúznak szeretettel és hálával. A testvérek sorai méltó emléket állítanak a tisztelt lelkipásztornak, akinek élete és szolgálata sokak számára jelentett támaszt és útmutatást.
A Bezzeg testvérek teljes búcsúlevelét változtatás nélkül közöljük olvasóinkkal.
Tisztelt Szerkesztőség!
Megrendülten olvastam Kovács Tamás atya halálhírét.
Azok közé tartozom – azt hiszem, nagyon sokan vagyunk így – akik nagy-nagy hálával és szeretettel gondolnak vissza rá, életem legszebb emlékei közé tartozik az a nap, amikor először találkoztam vele.
2018-ban történt, Tamás atya Jászladányon volt plébános, és az akkor 70 éves bátyám sekrestyésként segítette a munkáját.
Nyolcan vagyunk testvérek, Jászladányon nőttünk fel, de felnőtt korunkra az ország legtávolabbi pontjaira szóródtunk szét. Amikor a bátyám 70. születésnapja közeledett, Máriapócson terveztünk számára meglepetés szülinapot, ahol mind a nyolc testvér együtt ünnepel majd. Mindent gondosan megszerveztem már: hol találkozunk, hol alszunk, mit eszünk, stb., egyetlen apró pici bökkenő volt még hátra, hogy a bátyám, akinek a számára a meglepetés készül, hogyan, és főleg milyen indokkal jut majd el a Jászladánytól bő 200 km-re lévő Máriapócsra anélkül, hogy a meglepetés lelepleződne.
Ekkor kérte a Jászladányon lakó nővérem Tamás atya segítségét, hogy találjon ki valamit, és mint munkaadója, valamilyen ürüggyel küldje el a megbeszélt időpontban Máriapócsra a sekrestyését.
Én nem ismertem Tamás atyát, ezért arra számítottam, hogy egy munkával agyonterhelt pap nyilván kapásból el fogja utasítani ezt a kérést, mondván, kisebb baja is nagyobb ennél.
De nem ez történt.
Tamás atya olyan lelkesen és olyan kreatívan vetette bele magát ebbe a heteken át tartó cselszövésbe, hogy amikor a bátyám csillogó szemmel elkezdte mesélni nekünk,hogy micsoda „nagyszabású lelkigyakorlat lesz Máriapócson”, amin „az ország minden sekrestyésének kötelező részt venni”, utána „érseki szentmise is lesz”, és „közös bográcsozás”, stb., stb, – a testvéreimmel tátott szájjal hallgattuk a képzeletbeli történet újabb és újabb fordulatait, és egyre jobban izgultunk, hogy mi lesz ennek a vége…
Tamás atya utólag azt mondta, egész életében összesen nem hazudott annyit, mint a mi kedvünkért azokban a hetekben.
A vége az lett, hogy Tamás atya nem bízta a véletlenre, úgy döntött, hogy saját maga is részt vesz ezen a bizonyos „lelkigyakorlaton”, a saját autójával hozta el a bátyámat Máriapócsra, mi testvérek pedig (csupa rozzant-rokkant öreg), mint egy csapat kiscserkész, a bokrok mögött bujkálva vártuk őket Kállósemjén és Máriapócs között, és amikor Tamás atya mobilon leadta nekünk az előre megbeszélt titkos jelet, amiből tudtuk, hogy már itt járnak a kanyarban, lufikkal és „Boldog 70.születésnapot” molinóval a kezünkben ugrottunk ki az országútra az autójuk elé. (Nem ütött el bennünket.)
Így utólag visszagondolva azt hiszem, Tamás atya valószínűleg kellemesen őrültnek tartott bennünket, de partner volt mindenben, és végül ez lett a legjobban sikerült meglepetés-szülinap, amin valaha is részt vettem életemben.
Rengeteget nevettünk, és többször hatódtunk meg könnyekig azon a napon, és ezt – a nyolc testvér szövetsége mellett – nagyon nagy részben Tamás atya leleményes segítségének, remek humorérzékének, és az egész lényéből sugárzó szeretetnek köszönhettük.
Saját bevallása szerint Tamás atya akkor járt életében először Máriapócson, és maga is megilletődött egy kicsit, amikor kiderült, hogy a híres máriapócsi kegyoltárnál mutathat be szentmisét. (Nem tudta előre, ennek a megszervezése az én meglepetésem volt hálából az ő számára.)
Mise után kimentünk a Pápa térre, (ll. János Pál pápa 1991-es máriapócsi látogatásának helyszínére), mindannyiunk kezében volt egy-egy kék vagy fehér léggömb, (Tamás atyáéban mindkettő), és egyszerre engedtük el az összeset, azzal a gondolattal, hogy hálánkat és imáinkat, vágyainkat és fohászainkat az égig repítsék…
Szép pillanat volt…
Az én emlékeimben ez a kép marad meg Tamás atyáról most már örökre … áll a tavaszi rét friss zöldjében, ragyogó napfényben, jó szagú áprilisi szélben, egyik kezében egy égszínkék, másikban egy hófehér léggömb… aztán hosszan-hosszan néz az egyre magasabbra szálló léggömbök után… egészen addig, amíg végleg el nem tűnnek a szemünk elől az ég kékjében, a habos felhők fehérségében…
Isten veled Tamás atya….
Majd jövünk….
Addig is itt leszel velünk mindig… a tavaszi ég kékjében, a habos felhők fehérségében…
Szeretettel: a Bezzeg testvérek Jászladányról
Kedves Olvasóink!
Kovács Tamás atya váratlan elvesztése sokakat megrendített. Amennyiben Ön is szeretne elbúcsúzni tőle egy személyes emlékkel, néhány kedves szóval vagy egy rövid üzenettel, szerkesztőségünk lehetőséget biztosít arra, hogy ezeket felületeinken megjelentessük.
Várjuk mindazok gondolatait, akik életük során kapcsolatba kerültek Tamás atyával, és szeretnék megosztani emlékeiket, hálájukat vagy búcsúzó soraikat. Üzeneteiket bizalommal küldjék el szerkesztőségünk részére az info@egrielet.hu címre.
Őrizzük együtt emlékét.
Kapcsolódó cikkek:
