Nem igazolódott a barnamedve jelenléte az egri Galagonyás-dűlő környékén. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a helyszíni vizsgálat során sem medvetámadásra, sem nagyragadozó által okozott zsákmányolásra utaló jeleket nem találtak.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a közösségi oldalán számolt be a korábban jelzett eset kivizsgálásának eredményéről. A szakemberek 2026. augusztus 31-én tartottak részletes terepi helyszínelést az egri Galagonyás-dűlő közelében, az érintett gazdálkodó területén.
Nem nagyragadozó okozta az állatok pusztulását
A szakértői vizsgálat megerősítette az igazgatóság előzetes feltételezését. A helyszínen nem találtak barnamedve jelenlétére utaló lábnyomot vagy más olyan jelet, amely támadást, illetve zsákmányolást bizonyított volna.
A szakemberek megállapítása szerint a haszonállatok elhullása nem hozható összefüggésbe nagyragadozóval.
Elővigyázatosságból kért segítséget a gazdálkodó
A nemzeti park igazgatósága kiemelte: a helyi gazdálkodó jóhiszeműen járt el, amikor értesítette a szakembereket. A vizsgálatot elővigyázatosságból, állatai és a környéken élők biztonságát szem előtt tartva kérte.
A gazdálkodó a helyszínelés teljes ideje alatt együttműködött a szakemberekkel, és minden szükséges információt rendelkezésükre bocsátott.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság arra kéri a lakosságot és a sajtó munkatársait, hogy hasonló esetekben várják meg a szakértői vizsgálatok eredményét, és a hivatalos, ellenőrzött tájékoztatásokat tekintsék mérvadónak.
Indexkép: Egri Élet, illusztráció
Kapcsolódó cikkek:
