Azt hittem, a választások után végre eljön a békesség ideje. Elfogynak a csatakiáltások, lecsillapodnak az indulatok, és ismét lehet úgy beszélgetni, hogy közben senki nem akarja a másikat meggyőzni, megtéríteni vagy egyszerűen hülyének nézni.
Hát, tévedtem.
Úgy látszik, a gyűlölködésnek nincs választási ciklusa. Nem jár le a mandátuma, nem megy szabadságra, és még fizetésemelést sem kér. Dolgozik rendületlenül.
Az elmúlt tizenhat évben családok vesztek össze, barátságok szakadtak meg, régi ismerősök fordultak el egymástól. Akik korábban együtt ünnepeltek, nevettek, segítették egymást, ma már egy asztalhoz sem szívesen ülnek le.
És mindezt miért? Mert másként gondolkodnak.
Engem már jó ideje nem érdekel, hogy a politikusok éppen hogyan esnek egymásnak. Sokkal jobban érdekel, hogy reggel süt-e a nap, virágzik-e még valami a kertben, és lehet-e egy jót beszélgetni anélkül, hogy valaki előbb-utóbb előrántaná a maga politikai ellenségét.
Csakhogy a nyugalom megőrzése lassan külön szakmává válik. Megtanulsz témát váltani, hallgatni, udvariasan elköszönni, végül bizonyos társaságokat elkerülni.
Aztán egyszer csak észreveszed, hogy a békédért cserébe egyre kevesebb ember marad körülötted.
Pedig én nem akarok senkit meggyőzni. Csak élni szeretnék. Lehetőleg jókedvűen.
De mit szól mindehhez a szervezeted?
Ülsz a fotelben, kezedben a kávé, előtted a telefon. Elolvasol egy hírt, aztán egy hozzászólást, majd még egyet. Öt perc múlva már úgy ver a szíved, mintha személyesen kellene megvédened a hazát a nappali közepén.
Pedig csak a kávéd hűlt ki.
A szervezeted ugyanis meglehetősen tájékozatlan politikai kérdésekben. Fogalma sincs, kinek van igaza, ki mit ígért, vagy ki mit mondott tegnap. Azt érzékeli, hogy fenyegetést élsz át, és ennek megfelelően reagál.
Működésbe lép a stresszválasz. Adrenalin szabadul fel, gyorsulhat a szívverésed, emelkedhet a vérnyomásod, megfeszülnek az izmaid. A kortizol is részt vesz a stresszreakció szabályozásában.
Ez az ősi védekező rendszer arra szolgál, hogy veszély esetén gyorsan cselekedhess.
Csakhogy egy dühös hozzászólás elől nem kell fára másznod. A szervezeted mégis újra és újra riadókészültségbe kerülhet.
Az alkalmi düh természetes emberi reakció. A tartós ellenségesség és a krónikus stressz azonban már komoly terhet jelenthet.
Romolhat az alvásod minősége, tartósan magasabb lehet a vérnyomásod, megváltozhat a stresszhormonok szabályozása. A hosszan fennálló feszültség az immunrendszer működését és a gyulladásos folyamatokat is befolyásolhatja.
Tudományos vizsgálatok összefüggést találtak a gyakori harag, a tartós ellenségesség és a szív-érrendszeri betegségek fokozott kockázata között.
Természetesen nem leszel feltétlenül beteg attól, hogy időnként felbosszant valami. De ha az indulat állandó útitársaddá válik, annak idővel egészségügyi ára lehet.
És ezt a számlát nem az fizeti, akire haragszol.
A gyűlöletnek társas mellékhatásai is vannak
Van valami különösen szomorú abban, amikor két ember, aki évtizedekig jóban volt, egyszer csak nem áll szóba egymással.
Nem csapták be egymást, nem loptak egymástól, személyes sérelem sem történt. Egyszerűen másként szavaztak, más híreket olvasnak, másként látják a világot.
Egy rossz mondat, egy indulatos válasz, és mire észbe kapnak, már a karácsonyi asztalnál is üresen marad egy szék.
Pedig az emberi kapcsolatoknak az egészség megőrzésében is fontos szerepük van. A tartós magány és a társas elszigetelődés összefügg a depresszió, valamint a szív-érrendszeri betegségek magasabb kockázatával.
Így aztán a gyűlölködés kettős veszteséget okozhat: megterheli a szervezetedet, miközben éppen azoktól az emberektől távolíthat el, akiknek a társasága örömöt, biztonságot és támaszt jelenthetne.
Micsoda üzlet! Elveszítesz egy barátot, cserébe megtarthatod a haragodat.
És mi lenne, ha egyszerűen élnél?
Nem kell mindenkivel egyetértened, és szeretned sem kötelező mindenkit. A harag olykor jogos, a határok meghúzása pedig szükséges.
De tényleg kell minden reggel valaki, akire haragudhatsz?
Nem lenne jobb észrevenni, hogy a világ nemcsak ellenségekből áll?
Van benne madárdal, frissen sült étel illata, egy jó könyv, váratlan telefonhívás, kedves szomszéd, gyereknevetés. És olyan emberek is, akik egészen másként gondolkodnak, mint te, mégis tisztességesek, szerethetők, érdekesek.
Én szeretném visszakapni azt a világot, ahol egy beszélgetésnek nem kell győztese és vesztese legyen. Ahol nem kell minden mondat mögött politikai állásfoglalást keresni, és egy barátság többet ér annál, hogy ugyanarra a helyre húzod-e az ikszet, mint a másik.
Tizenhat év hosszú idő. Rengeteg mindenre elég lett volna.
Az elmúlt éveket már nem tudom visszahozni, de a következőket nem szeretném mások gyűlöletének cipelésére pazarolni.
Az élet rövid, a világ pedig sokkal szebb annál, mint amennyit összeszorított fogakkal, vicsorogva észre lehet venni.
Szeretek rácsodálkozni a világ szépségére, az emberi jóságra, a segítőkészségre. És ha te is így érzel, talán máris szebb lett egy kicsit körülötted minden.
Mert a béke valahol ott kezdődik, ahol két ember újra képes egymásra mosolyogni.
Talabér Ágnes Kornélia
Indexkép: © Talabér Ágnes Kornélia – AI-generált illusztráció
