Egy véradás, akár három betegnek segítség – Egerben várják az önkénteseket
Október 15-én a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában rendeznek véradást. Azoknak is érdemes megfontolniuk a részvételt, akik most először segítenének így:…
Október 15-én a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában rendeznek véradást. Azoknak is érdemes megfontolniuk a részvételt, akik most először segítenének így:…
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság és más bűncselekmény miatt, aki – a vád szerint –…
Bocsánatot kért a Tisza szavazóit sértő kijelentései miatt Osztie Zoltán. A budapesti belvárosi plébános a 24.hu-nak azt mondta: nem embereket…
Újabb magyar politikus neve jelent meg a vitatott ukrajnai adatbázisban a Fidesz közlése szerint. A párt Hidvéghi Balázs listázása miatt…
Kedden sem változtak a hazai üzemanyagárak, ami azt jelenti, hogy már közel három hete ugyanazon a szinten alakul a 95-ös…
A Büntető Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy, aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban…
Több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Székely Gábort október 5-én az egri zsidó temetőben. Budapest egykori főpolgármester-helyettesét, a Szerencsejáték Zrt….
További meghallgatásokat terveznek Szijjártó Péter hétfői bizottsági szereplése után. A volt külügyminiszter a BYD beruházásának támogatását védte, miközben a Tisza…
A hétvégén Heves megyében, illetve a környező településeken a tűzoltók összesen 24 alkalommal avatkoztak be. Az 5 műszaki mentést és…
Bűnügyi felügyelet válthatja fel Fásyné Gurzó Mária és Szabó Sándor letartóztatását. Az ügyészség szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában már enyhébb…