Eger végső búcsút vett Székely Gábortól, az egri zsidó közösség elnökétől
Több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Székely Gábort október 5-én az egri zsidó temetőben. Budapest egykori főpolgármester-helyettesét, a Szerencsejáték Zrt….
Több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Székely Gábort október 5-én az egri zsidó temetőben. Budapest egykori főpolgármester-helyettesét, a Szerencsejáték Zrt….
Bűnügyi felügyelet válthatja fel Fásyné Gurzó Mária és Szabó Sándor letartóztatását. Az ügyészség szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában már enyhébb…
Egy ütközés után nemcsak a sérült járművek jelenthetnek veszélyt, hanem a mellettük elhaladó forgalom is. Az MKIF Zrt. közösségi oldalán…
Sokan jelentkeztek az október 2-ára meghirdetett „Közös nevező” rendezvényre, amely az egri civil szervezetek és vállalkozások együttműködési lehetőségeit helyezte középpontba….
A kormányzati szerepvállalás után ismét a pénzügyi szektorban helyezkedett el Nagy Márton a Válasz Online értesülése szerint. A volt nemzetgazdasági…
Elhatárolódott az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Osztie Zoltán feldebrői szentmisén tett, Tisza-szavazókat sértő kijelentéseitől, és a felvétel eltávolítására szólította fel a plébánost….
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Heves megyei kormányablakok ügyfélfogadási rendje 2026. október 5-től, hétfőtől módosul. Kérjük, személyes ügyintézés előtt a…
Már a „Heves Megyei” elnevezés jelenik meg az egri Markhot kórház mindennapi kommunikációjában, a hivatalos iratokon azonban egyelőre továbbra is…
A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház munkatársainak mondott köszönetet dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Az egri intézmény dolgozói az augusztusi,…
A gyógyításhoz szükséges eszközök fejlesztéséről, a kórház klimatizálásáról és az egészségügyi dolgozók megtartásáról is szó esett a Heves Vármegyei Közgyűlésen….