Lelkes kis csapatunk már előzetesen is nagy izgalommal várta a Nagy-Egedre tervezett traktoros túrát. A reggeli találkozási pontra az egri autóbuszállomásról indultunk a mezőkövesdi busszal. Felszerelésünk az előttünk álló várható kihívásoknak megfelelően túracipő, rövidfarmer, trikó, napszemüveg és alumínium túrabotok. Természetesen nem feledkeztünk meg a várhatóan nehéz terep leküzdéséhez feltétlenül szükséges kalóriabevitelről sem, amely – a felhasználásra várakozóan – lapult meg hátizsákjainkban.
Rövid buszozás után volános járművünket a megváltozott terepviszonyoknak jobban megfelelőre cserélhettük. Mlinkó Dániel egri fertálymester egy valódi traktoros szafarira vendégelt meg minket. Gyermeki örömmel és kamaszos lelkesedéssel – némi eligazítás után – egyből megmásztuk a szalmabálás ülőeszközökkel kényelmessé tett pótkocsit, majd az előttünk álló hegyóriásra koncentrálva vidám cseverészés közepette nagy zakkanással útnak eredtünk. Azt gondoltuk, hogy a nehezén már túlestünk, és nem marad más hátra, mint kényelembe helyezkedve az előttünk feltárulkozó természeti látnivalókban gyönyörködni. Hát ez utóbbiban egy kissé tévedtünk. A kilátás és a táj valóban szemet gyönyörködtető volt, de ami a zakkanást illeti, abból a java még hátra volt. Az események nagyban emlékeztettek bennünket a tv-ben látott bikarodeóra, amelynek során a lovas felszáll egy izgatott bika hátára, és 8 másodpercen keresztül meg kell tartania magát az állaton, amely ez idő alatt mindent elkövet, hogy a lovast ebbéli szándékában megakadályozza. Csapatunk nagy ügyességet tanúsított ezen a téren, mint lovas, tudniillik a bika – vagyis a pótkocsi – akarata ellenére felértünk a hegyre létszámveszteség nélkül. A pótkocsiról való leszállás után mindenki lelkesen tapogatta azt a testrészét, amely a „fertálymester” szóban is meg van nevesítve a helyzetének meghatározása nélkül. Miután összeszámláltuk csontjainkat, és megállapítottuk, hogy még épségben leledzenek, nekivágtunk az erdőnek és meg sem álltunk a Remetebarlangot rejtő kakukkfűvel benőtt sziklapárkány tetején. Innen szép kilátás nyílt a Várhegy csúcsára és a környező sűrű erdőkre.
Tovább indulva rövid séta után kirándulásunk célállomására értünk. Betakarva, de teljes nagyságát nem rejtve megpillanthattuk az elfeledett és újra meglelt Nagy-Eged hegyi Szent Kereszt Kápolna romjait. Túravezetőnk elmesélte, hogy az 537 m magas hegytetőn állott kápolna több, mint 22 méteres hosszával és 11 méteres szélességével tekintélyes méretű szakrális épület volt az eltűnt századokban. Sok érdekeset tudtunk meg a kápolnakutatás eddig még nem hallott fejezeteiből. Lelkiekben is feltöltődve folytattuk utunkat a Nagy-Eged hegyi kilátó felé. Sajnos maga a kilátó nem volt látogatható, de a kilátás így is pazar volt. Előttünk a zöldellő szőlődombok mögött terült el városunk, amely a magasból egy barokk kincsesláda szépségével ajándékozott meg minket. Háttérben magasodott a Mátra kék színében, távolabb szürkén magasodta a visontai erőmű tornyai.
Rövid pihenő, és a tízórai elfogyasztása után újra nyeregbe pattantunk, és meg sem álltunk a belváros szívéig. Mondanom sem kell, hogy leszálláskor keltettünk némi feltünést a gyanútlanul arra sétálók körében. Leporolván a ránk ragadt szalmatörmeléket búcsút vettünk szafaris vezetőnktől, és tovább indultunk következő állomásunk felé.
Az egriek által kis-Dobó térnek nevezett helyen leltük fel az egri fertálymesterek által csak „Suttogó”-nak nevezett székházat, amely múzeumként is szolgál az Fertálymesteri Testület évszázados hagyományainak és relikviáinak megőrzése és bemutatása céljából. Belépéskor gazdagon díszített terem tárult szemünk elé, a falakon körbe a régi fertálymestere, megfakult tablói. Sok ismerős arcot is felfedeztünk köztük. Megtekintettük a fertálymesterek védőszentjének szent Apollóniának a szobrát is, valamint az egy fatörzsből faragott Krisztus szobrot.
Jó kedvvel élményekkel gazdagon megrakodva köszöntünk el egymástól a kirándulás végén.
