Kultúrsokk
Bródy Sándort Eger nem megőrizte. Használatba vette.
Egy olykor botrányos életű író és egy város, amelyik nem félt tőle.
„Egerben születtem. Születésem éve abszolút bizonytalan, csak a jóisten és Rót suszter tudja.” Ennél jobb nyitómondatot nehéz kérni egy olyan írótól, akit a magyar irodalom hajlamos túl gyorsan leporolni, mielőtt újraolvasná. Ebben az egy mondatban már ott van Bródy hangja. Önirónia, társadalmi háttér, kisipari közeg, és az a fajta szemtelen pontosság, amit nem lehet tananyagszagúvá vasalni.
Bródy Sándor 1863. július 23-án született Egerben. A források a születési helyét a Kacsapart utcához kötik, a helyi emlékezet pedig a mai Bródy Sándor utca 8. számot tartja számon szülőházként. Az utca 1957-től viseli a nevét. Ez önmagában még csak várostörténet volna. A kultúrsokk ott kezdődik, hogy Eger nem állt meg az emléktáblánál. Nem azt mondta, hogy köszönjük, volt egy írónk. Azt mondta: ez a név forgalomban marad.
A legtöbb város megelégszik azzal, hogy egy halott íróval lehet pózolni évente egyszer. Eger ennél gyakorlatiasabb, és okosabb. Könyvtárat nevezett el Bródyról, mégpedig 1988-ban, névadó ünnepséggel, tudatos intézményi döntéssel. Ez nem csak tisztelet. Ez kulturális állásfoglalás. A város nem csupán emlékezni akart rá, hanem napi használatba adta a nevét. Az ember bemegy könyvért, rendezvényre, kutatni, olvasni, és közben kimondja Bródy nevét. Ez sokkal többet ér, mint a koszorú. A koszorú egy napig friss. Az intézménynév dolgozik helyette minden héten.
A cikk szerzőjének verseskötete: https://konyvaruhaz.publio.hu/9786151033944-a-vers-testte-lesz
A könyvtárban ma is megvannak az író ciszterci értesítői, azok a korabeli bizonyítványok, amelyek 1874-től 1876-ig dokumentálják a diákéveket. Nem digitalizált adatbázis, nem hivatkozás egy hivatkozásra. Fizikai papír, amelyen a magatartás és szorgalom rubrikákba bejegyezve látható, hogy Bródy alapvetően jó képességű, de a szabályok nehezen tűrő tanuló volt. Ez az apró adat fontosabb, mint bármely életrajzi összefoglaló. Azt mutatja, hogy a könyvtár nem csak nevet, hanem nyomot is őriz. Személyes nyomot, amely nem reprezentatív, hanem igaz.
És mintha ez sem lett volna elég, 2023 februárjában a könyvtár átvette a Bródy-Hunyady hagyatékot. Kéziratokkal, levelekkel, első kiadású könyvekkel, fotókkal, filmplakátokkal, karikatúrákkal. Vagyis a név mögé anyag került. Papír, tinta, tárgy, nyom, bizonyíték. Ez már nem emlékápolás. Ez kulturális visszafoglalás. A város nem csak beszél Bródyról, hanem hazaviszi.
Bródy apja, Bródy Jakab foltozószabó és gabonakereskedő volt, aki a helyi kaszinó megbecsült tagja, társasági ember, és közben anyagilag tönkrement. Az egyetlen hagyaték, amit a fiára hagyott, a maga fizimiskája és az elegancia iránti olthatatlan vonzalom volt. Bródy erről egyenesen és szinte viccelve ír, mintha egy rosszul futtatott startup alapítójaként számolna el az örökséggel. Az apa az első Bródy-karakter, megíratlanul, de ott van az összes többi mögött. A kisipari zsidó háttér, a reprezentáció vágya, a vagyonvesztés, a padlóról való indulás. Mindez Egerben gyűlt össze, és Pestre már kész nyersanyagként ment vele.
Itt kell kimondani azt, amit a legtöbb kulturális rovat kihajítana a kukába, a bulvár meg csámcsogva rá vetődne. „Pest legszebb férfija”, talán nem volt kedves ember. De az még valószínűbb, hogy nem volt megbízható apa. Volt felesége Pesten, amikor Kolozsvárott beleszeretett Hunyady Margit színésznőbe, és tizenöt hónapig nem is ment haza. A pesti családját otthagyta, a kolozsvári szerelmet megélte. A kapcsolat törvénytelen gyerek lett, Hunyady Sándor, akit Bródy hol magához ölelt, hol levélben közölte vele, hogy „megszűntem önnel törődni”, minden magyarázat nélkül. A tizenhat éves fiú, miután édesanyja meghalt, teljesen apjára maradt. Bródy kiszámíthatatlan apa volt. 1909-ben a tizenhét éves Hunyady Sándor revolvert húzott elő, és mellbe lőtte magát. Túlélte, de a tüdejét ért golyó egész életében nyomot hagyott. Hogy jutott eszébe, mellbe lőni magát?
Kikötő hírlevél: Versvideók és versdekódolások mentése az e-mail fiókodba. https://salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/nl167494/ns329075/subscribe
Maga Bródy is mellbe lőtte magát, még 1905-ben, Semmeringen, mert Erdős Renée írónő Rómát választotta helyette. Budapest rikkancsai ordítva hirdették a hírt. Felépült, de már soha nem lett az, aki előtte volt, egyre zárkózottabb, magányosabbá vált.
Összesen öt fia született. Távoli leszármazottja Bródy János, Kossuth – és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. Az egri foltozószabó leszármazottja beatzenét ír. Ez nem véletlen szál, ez genetika és temperamentum. A családi startup él.
Miért fontos mindez egy kulturális cikkben? Mert Eger nem egy megcsinált legendát választott névadónak. Egy teljes embert választott, aki öngyilkosságot kísérelt meg, aki elhagyta a gyerekeit, aki soha nem tanult meg rendesen németül, aki fegyelmezetlen, szenvedélyes és következetlen volt. Fia így jellemezte: „Bő vére hajtott az élet örömei felé, kergette a párbajokba, hívta a rivaldafénybe. Gondolkodásmódja viszont aszketikus volt. Ez az ellentmondás nem szépséghiba. Ez Bródy. És ha a város ezt a nevet választotta, akkor tudta, mit vállal. Nem márványból faragott figurát, hanem élő anyagot.
Ez az igazi kultúrsokk. Nem az, hogy könyvtárat neveztek el valakiről. Hanem az, hogy olyan valakiről nevezték el, akinek volt botrányos élete, mégis volt hangja. Aki nem tananyag lett, hanem mérce.
Mert Bródyt nem az tartja életben, hogy róla neveztek valamit, hanem az, hogy még mindig van hangja. Nem steril, nem szépen kiporciózott. Amikor Egerről ír, nem képeslapot gyárt. Nem díszletet lát, hanem képet. „Maga a város is csupa kész festmény.” Egy másik helyen: „Hang nincs itt, annál több szín.” Ez nem helytörténeti adat. Ez látásmód. Bródy nem leírja a várost, hanem beállítja a fényt rajta. És ettől egyszerre lesz egri és országos.
A másik idézet sötétebb és személyesebb. „Az én földem éppúgy átölel engem és szól: belőlem lettél, bennem éltél, megeszem a húsodat, magammal összevegyítem a porodat is.” Ebben a mondatban Eger már nem városkép, hanem eredet és végpont. A szülőföld itt nem dekoráció, hanem végrehajtó hatalom. Bródy nem hígítja fel.
Az Érsekkerti szoborkompozíció 2004-ben és 2005-ben készült, Varga Imre szobrász munkájaként, Alexander Brody, az unoka kezdeményezésére és támogatásával. Bródy és Gárdonyi egymás mellett, a városban, ahol mindkettő gyökeret eresztett. A legenda szerint Bródy maga javasolta Gárdonyi egri letelepedését. Igaz-e pontosan, ellenőrizhetetlen. De az, hogy a városban ezt tovább örökítik, nem véletlen. Egy kulturális város válogatja, mit mesél el magáról. Eger ezt a mondatot megtartotta.
Mindebből az következik, hogy a kulturális város nem kulturális, hogy sok a program. Attól, hogy tud mit kezdeni a neveivel. Az írója nem marad tananyag, hanem útvonal, intézmény, visszahozott anyag, köztéri szobor, megőrzött bizonyítvány. A múlt nem csak ünnepi beszédben van jelen, hanem a hétköznapi eligazodásban is. Ebben Eger Bródyval valami fontosat jól csinált. Nem piedesztálra állította, hanem forgalomban tartotta. Ez nagyobb dicséret.
Bródy Sándor már nem lesz kedvesebb és könnyebben kezelhető attól, hogy emlékezünk rá. Nem is kell. Akkor most nem róla írnánk. Elég, hogy még mindig köztünk van. Önmagában ez ritka. Ha egy város képes erre, az már több, mint lokálpatriotizmus. Az már kulturális intelligencia.
A kultúra ott kezd élni, ahol egy név nem emléktábla, hanem napi használat.
Maradj a Kikötőnél. Havonta több ingyenes bónusz, meglepetésekkel.
Ha a versek is érdekelnek: itt megtalálsz engem is, a sorok között. Várlak a verses oldalamon.”
