Itt van a csalások felismerésének gyorstalpalója: ne hagyd, hogy becsapjanak, ha ezekkel a tipikus szövegekkel élnek!

A csalók egyre kifinomultabb trükköket használnak, de felvértezhetjük magunkat azzal, hogy ismerjük a gyakran használt szövegeiket.
Nemcsak az internetes átverések, de a telefonos csalók is bevált forgatókönyvek alapján próbálják kicsikarni adatainkat, sőt, akár a pénzünket is. A Femcafe összegyűjtötte, hogy milyen mondatokból lehet sejteni a csaló szándékot, hogy elkerüljük, áldozatokká váljunk.

Manapság már a pszichológiai trükkök sem idegenek a csalók számára, akik hihetetlenül valósághű szituációkkal próbálkoznak. Előre megírt forgatókönyv szerint játszanak, és az alapján manipulálnak. A legtöbb telefonos csalás ezzel a mondattal kezdődik:

„Ne tegye le!” vagy: „Kérem, ne szakítsa meg a beszélgetést, sürgős ügyről van szó!”

A cél, hogy elszigeteljék a másik felet, ezért gyakran sürgetnek, majd riogatnak: „Gyanús tranzakciót észleltünk a számláján.” Ezután álszent tekintélyt próbálnak szerezni maguknak: „A bank biztonsági szolgálatától hívom.” Vagy: „A rendőrség kiberbűnügyi osztályáról.”

Továbbra is azt akarják, hogy ne tedd le a kagylót, miközben a lényeg mindig ugyanaz: hozzáférést vagy adatot kérnek – PIN-kód, internetbank belépés, hitelesítő SMS, személyes adatok vagy egy alkalmazás telepítése. Ezek mind veszélyjelek, és szinte biztos, hogy átverésről van szó.

A legokosabb, ha határozottan közlöd: „Köszönöm, nincs szükségem a segítségére. Viszontlátásra”, és leteszed a telefont. A csalók beszédébe egyáltalán nem szabad belemenni – így védhetjük meg magunkat, adatainkat és a pénzünket.

Forrás: economx.hu