A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Fekvenyomó-bajnokságának idén is Miskolc adott otthont, november 12-én. A népszerű versenyen többen indultak, mint tavaly, összesen hatvannyolcan feküdtek a súlyok alá. Az erőpróbára a katasztrófavédelem dolgozói nevezhettek, akik egyéni és csapatversenyben mérték össze felkészültségüket.
A legtöbb versenyzőnek már ismerős volt a terep, ugyanis a Miskolci Rendvédelmi Technikum immár harmadszor biztosított helyszínt a sportolóknak, hogy eldönthessék, idén ki a legerősebb. A bajnokság az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Miskolci Tűzoltók Sportegyesülete, valamint a Miskolc Benchpress Team Sportegyesület közös szervezésében, Oláh Ákos, a Magyar Professzionális Erőemelő Liga alelnökének és csapatának közreműködésével valósulhatott meg.
A regisztrációt és mérlegelést követően Macz János Zsolt tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató nyitotta meg a bajnokságot, amelyet a Magyar Professzionális Erőemelő Liga versenyszabályzata alapján bonyolítottak le. A versenyzők női és férfi súlycsoportokban, Open, Masters I. és Masters II. korcsoportban indulhattak. Cél a minél nagyobb súly szabályos kinyomása volt, a versenybírók ennek alapján döntöttek a helyezésekről. A csapatverseny értékelése során az egyéni helyezési pontszámok összege határozta meg a rangsort, a tízfős csapatokból a két legjobb női és a négy legjobb férfi eredményt vették alapul a bírók.
Az idei bajnokságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte meg. A dobogó második fokára a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata állhatott fel, míg a harmadik helyen a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata végzett.
Vármegyénk hétfős csapattal indult a versenyen, melynek tagjai: dr. Kovács Éva tű. százados, Vinczepap Réka rendvédelmi alkalmazott, Tóth Gábor tű. hadnagy, Barkó Péter tű. zászlós, illetve Kriston Géza, Mészáros Dávid, Zentai Csaba őrmesterek voltak. Az elért sikerekhez felkészítéssel és a tagok összeállításával Istványi Nóra tű. főhadnagy háttérmunkája nagyban hozzájárult. Összegezve a tizenkét csapat közül a Heves vármegyei válogatott második helyezésén túl négy aranyérem, egy bronzérem, kettő negyedik helyezés, egy abszolút első, egy abszolút második helyezés, illetve a legnagyobb teljesített férfi súly eredményekkel tértek haza kollégáink.
Egyéni helyezettjeink:
Női Open
-75
- helyezés: Vinczepap Réka, továbbá női abszolút 2. helyezés;
Női Masters I
-55
3. helyezés: dr. Kovács Éva;
Férfi Masters II
-90
- helyezés: Barkó Péter, továbbá férfi abszolút Masters 1. helyezés és legnagyobb teljesített súly – 165 kilogramm;
Férfi Open:
-90
- helyezés: Tóth Gábor;
-80
- helyezés: Zentai Csaba.
Kategóriájában negyedik helyezést ért el:
Kriston Géza és Mészáros Dávid.
Gratulálunk kollégáinknak a nagyszerű teljesítményekhez!








Fotó: Fotó: Popják Ildikó, Dojcsák Dávid, Barkó Péter

