A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a szabálysértési értékre elkövetett lopást helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve követik el.
A szabálysértési érték azt jelenti, hogy az elkövetési érték az ötvenezer forintot nem haladja meg.
A fiatal férfi 2023 őszén bement egy Eger-környéki kis településen lévő házba a nyitott ajtón keresztül. A hűtőből élelmiszereket – húst, rizst, tojást, tejet, hagymát – vitt el a besurranó tolvaj.
Az Egri Járási Ügyészség lopás vétsége miatt közérdekű munka kiszabását indítványozta. A vádhatóság arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat az elvitt dolgok értékével egyező összeg megfizetésére.
Forrás: ugyeszseg.hu

