A recept, amelyet még Babits Mihály sem tudott megszerezni

Egy szüreti finomság és egy makacsul titkolózó édesanya története

Képzeld el, hogy van egy étel, amelyre még évtizedek múltán is emlékszel. Fel tudod idézni az ízét, a hozzá kapcsolódó gyerekkori élményeket, de amikor elkészítenéd, kiderül, hogy a receptet senki sem ismeri.

Valami ilyesmi történt Babits Mihállyal is.

A költő szekszárdi gyermekkorának egyik különleges étele a mustostök volt. Már a neve is elég ahhoz, hogy az ember kíváncsian felvonja a szemöldökét. Tök és must? Együtt? Ugyan mit lehetett ebből kihozni?

Babits a Keresztül-kasul az életemen című könyvében emlékezett meg erről a családi különlegességről. Édesanyja olyan féltve őrizte az elkészítés titkát, hogy még a saját menyének sem árulta el.

Pedig a fiúból időközben országosan ismert költő lett. Úgy látszik, az irodalmi tekintély sem elegendő ahhoz, hogy az ember hozzájusson az édesanyja titkos receptjéhez.

Babits maga is bevallotta, hogy gyermekkorában evett utoljára mustostököt, és már arra sem emlékezett pontosan, hogyan készült. Az Ínyesmester híres szakácskönyvében is hiába kereste.

A történetnek azonban van egy még különösebb fordulata.

Babits édesanyja már a költő születése előtt megkívánta a mustostököt. Mivel a kis Mihály november végén született, a szüret addigra régen véget ért. A must már erjedésnek indult, az újbor pedig éppen kialakulóban volt. Babits felnőttként azon töprengett, vajon milyen mustból készülhetett akkor az a bizonyos étel.

És hogy mi köze mindennek a költészethez?

A családi történet szerint Babits édesanyja nem sokkal a szülés előtt egy különösen szép levelet írt egy barátnőjének. Később meg volt győződve arról, hogy fia költői tehetsége már ekkor megmutatkozott — legalábbis az ő tollán keresztül.

Babits pedig játékosan még azt a lehetőséget is felvetette, hogy talán a mustostöknek is volt némi szerepe költővé válásában.

Sajnos a történetből éppen a legfontosabb konyhai részlet hiányzik: maga a recept.

Édes volt vagy savanykás? Főzték vagy sütötték? Köretként került az asztalra, esetleg önálló fogásként? Egyelőre csak találgathatunk.

A mustostök így különös helyet foglal el a magyar gasztronómia történetében. Tudjuk, hogy létezett, ismerjük egyik leghíresebb rajongóját, mégsem tudjuk pontosan, milyen íze lehetett.

És most kíváncsi lennék valamire.

Vajon akad még olyan család, ahol emlékeznek a mustostökre? Ahol egy régi, kézzel írott receptfüzetben, esetleg a nagymama emlékezetében még ott lapul az elkészítés titka?

Mert ha igen, igazán megérdemelné, hogy újra az asztalra kerüljön.

Ki tudja, hátha még egy költő is kikerülne mellőle!