A szőlő története Noétól napjainkig

Avagy egy gyümölcs, amely alaposan beleszólt az emberiség történelmébe

Elgondolkodtál már azon, hogy szüret idején tulajdonképpen milyen régi ismerőst szedegetsz a tőkéről? A szőlő már akkor fontos szerepet játszott az ember életében, amikor a mai borvidékeknek még hírük-hamvuk sem volt.

A Biblia szerint Noé az özönvíz után szőlőt ültetett, majd bort készített belőle. Az első bibliai szőlősgazda azonban kissé túl alaposan megkóstolta a termést, mert a történet szerint lerészegedett. Úgy látszik, a mértékletesség kérdése már akkor is napirenden volt.

Persze a szőlő története jóval régebbi Noénál. A vadon élő szőlő már az ember megjelenése előtt is létezett, a termesztett szőlő kialakulásában pedig a Kaukázus és a Közel-Kelet térsége játszott fontos szerepet. A mai Grúzia területén mintegy nyolcezer éves borkészítési nyomokat találtak. Vagyis mire Noé történetét lejegyezték, az emberek már évezredek óta ismerték a borkészítés fortélyait.

Az ókori görögök persze nem elégedtek meg azzal, hogy egyszerűen megtermeltékk és megitták a bort. Istent is rendeltek hozzá. Dionüszosz a szőlő, a bor és az ünneplés istene volt, akinek alakjához számos különös történet kapcsolódik.

Az egyik mítosz szerint Dionüszosz nagyon szerette Ampeloszt, a fiatal, félig emberi, félig állati vonásokkal rendelkező mitológiai lényt, akit a görögök szatírnak neveztek. Ampelosz egy alkalommal vad bikára ült, az állat azonban levetette, és a fiú életét vesztette. A gyászoló Dionüszosz szőlőtőkévé változtatta a halott fiút. Így lett a veszteségből új élet, a szőlő pedig az újjászületés és az átalakulás jelképe is.

A bor azonban már az ókori történetekben is kettős ajándék volt. Örömöt, felszabadultságot és vidámságot hozhatott, de aki megfeledkezett a mértékről, könnyen elveszíthette az önuralmát. Úgy látszik, az emberiségnek évezredek óta sikerül ugyanazt a leckét újra és újra megtanulnia. Több-kevesebb sikerrel.

A rómaiak Bacchus néven tisztelték Dionüszoszt, és birodalmuk terjeszkedésével a szőlőművelés is egyre több európai vidéken honosodott meg. A szőlőből készült bor ekkorra már a kereskedelem, a társasági élet és a mindennapok fontos része volt.

A középkorban a kolostorok is jelentős szerepet vállaltak a szőlőtermesztésben. A bornak a keresztény szertartásokban is helye volt, a szőlő pedig a bőség és a termékenység mellett vallási jelentést is hordozott.

Magyarországon szintén hosszú története van a szőlőművelésnek. A római kori Pannóniában már termesztettek szőlőt, a középkorban pedig számos borvidékünk fejlődésnek indult. Eger neve idővel szorosan összefonódott a borral, különösen az Egri Bikavérrel.

A szőlő tehát évezredeken át elkísérte az embert. Birodalmak emelkedtek fel és tűntek el, uralkodók váltották egymást, a szőlőtőke pedig minden tavasszal újra kihajtott. Talán ezért is vált a megújulás jelképévé: a télen csupasznak, szinte élettelennek látszó tőke tavasszal ismét életre kel, ősszel pedig termést hoz.

És itt érkezünk el egy érdekes kérdéshez: vajon miért gondolunk szinte automatikusan a borra, amikor a szőlőről beszélünk?

Hiszen ez a növény ennél sokkal többet tud!

A levele például finom töltött étel alapja lehet, de a vörös szőlőlevélből gyógynövénykészítményeket is előállítanak, amelyeket bizonyos vénás keringési panaszok, például a nehézlábérzés és a lábdagadás enyhítésére alkalmaznak. Itt természetesen meghatározott összetételű kivonatokról beszélünk, nem a vasárnapi töltött szőlőlevél gyógyhatásáról.

A szőlőmag értékes növényi vegyületeket, többek között proantocianidineket tartalmaz. Ezek antioxidáns tulajdonságú anyagok, amelyek lehetséges egészségügyi hatásait ma is kutatják. Egyes vizsgálatokban a szőlőmagkivonat mérsékelt vérnyomáscsökkentő hatását is megfigyelték, bár az eredmények még nem egységesek.

Maga a gyümölcs természetes cukrokat, káliumot, rostokat és különféle növényi vegyületeket tartalmaz. A sötét szőlő héjában található színanyagok, az antociánok szintén a kutatások érdeklődésének középpontjában állnak.

A szőlőmagból olajat is sajtolnak, amelyet a konyhában és a kozmetikában egyaránt használnak. A gyümölcsből must, mazsola, ecet és számtalan étel készülhet. Az éretlen szőlő savanykás levével pedig már jóval a citrom széles körű európai elterjedése előtt is ízesítettek ételeket.

A szőlő története tehát korántsem ér véget a borospohárnál. Sőt, a konyhában és a növény értékes összetevőinek megismerésében talán még ma is tartogat felfedeznivalót.

Noé valószínűleg meglepődne, mennyi mindenre használjuk ma a szőlőt. Bár a bibliai történet alapján gyanítom, hogy ő először azért a bort kóstolná meg.