Ellopott 1 millió forintot, motort és motoros felszerelést vett a pénzből

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a lopást nagyobb értékre követik el. A nagyobb érték azt jelenti, hogy az elkövetési érték ötszázezer-egy és ötmillió forint közötti.

Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a büntetett előéletű férfi rendszeresen bejárhatott a sértett Eger melletti településen lévő otthonába. Amikor 2026 májusában bement a záratlanul hagyott házba, észlelte, hogy a sértett nincs otthon és az emeleti szobában lévő szekrényből ellopott több mint 1.000.000 Ft készpénzt. 

A vádlott a pénz egy részéből motorkerékpárt, valamint motoros felszerelést vásárolt, amiket a nyomozó hatóság lefoglalt.

A járási ügyészség a különös visszaeső vádlottal szemben nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy – amennyiben a bűncselekmény elkövetését beismeri – a bíróság vele szemben egy év hat hónap szabadságvesztést, valamint két év közügyektől eltiltást szabjon ki. A vádhatóság indítványa vagyonelkobzásra és arra is kiterjedt, hogy a bíróság érdemben bírálja el a sértett polgári jogi igényét, és kötelezze a vádlottat kártérítés megfizetésére.

A fényképen a lefoglalt motor látható, a felvételt a nyomozó hatóság készítette.