Ezzel a gyerekkel kezdeni kell valamit!

Ismerős a helyzet? Telefonálsz, a gyerek pedig éppen akkor szeretné elmesélni élete legfontosabb eseményét. Például azt, hogy a hangya, amit tegnap látott, ma már nincs ott.

Először szépen szól. Aztán hangosabban. Majd felmászik a kanapéra, fejjel lefelé lóg, és közli, hogy ő most denevér. Mire befejezed a telefonálást, a nappali romokban, te pedig már a hiperaktivitás tüneteit keresed az interneten.

Pedig lehet, hogy a gyereknek mindössze annyi baja van, hogy az elmúlt fél órában a telefonod több figyelmet kapott, mint ő.

Vagy ott a vacsorakészítés. A gyerek háromszor megkérdezi, mikor lesz kész. Negyedszerre már a fakanállal dobol a láboson, ötödszörre a kutyát próbálja megtanítani énekelni. Te pedig azon gondolkodsz, honnan örökölhette ezt a fékezhetetlen természetet. Lehetőleg az apja családjából.

A gyerek közben talán csak azt szeretné, hogy bevond valamibe. Hogy beszélgess vele, adj neki egy feladatot, vagy egyszerűen figyelj rá egy kicsit.

Persze a gyerekek figyelemigénye nem magyaráz meg minden nyugtalanságot vagy viselkedési nehézséget. A tartósan fennálló problémákat érdemes komolyan venni, mert az ADHD és más fejlődési, érzelmi nehézségek is valósak.

De mielőtt a családi ebéd közepén diagnózist állítanál fel a négyévesről, mert harmadszor is felállt az asztaltól, gondolj arra, hogy neki az egy helyben ülés még komolyabb kihívás lehet, mint neked végighallgatni a szomszéd néni teljes kórtörténetét.

Néha a gyerek viselkedése mögött egészen egyszerű üzenet bújik meg: „Anya, apa, vegyetek már észre!”

Csak hát ezt egy ötéves sokszor látványosabban adja elő, mint egy komplett színházi társulat.

Talabér Ágnes Kornélia

wingwave® coach, holisztikus mentor tel:+36703174218

mail: v.agisegit@gmail.com