A hivatalos kimutatások szerint emelkedett a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának átlagos aránya, miközben a betegek egy része azt tapasztalja, hogy ugyanazért a vényköteles készítményért patikánként jelentősen eltérő összeget kell fizetnie. A jelenség hátterében az áll, hogy az elmúlt másfél évtizedben több ezer készítmény – hatáserősségenként és kiszerelésenként külön számolva – kikerült a támogatotti körből, így árképzésük részben vagy teljesen felszabadult.
A beszámolók szerint nem ritka, hogy egy korábban támogatott vérnyomáscsökkentőért ma akár többszörös összeget kérnek, ha az adott termék már nem szerepel a tb-listán. Amennyiben egy gyógyszer nem részesül támogatásban, arra nem minden esetben vonatkozik a hatóságilag korlátozott árrés, így a patikák közötti árkülönbség néhány kilométeres távolságon belül is több ezer forint lehet. Bizonyos, nem támogatott injekciós készítmények esetében a különbség elérheti a több tízezer forintot is.
A probléma súlyát növeli, hogy nincs egységes, nyilvános ár-összehasonlító rendszer, amely előre láthatóvá tenné a patikai árakat. Míg számos fogyasztási cikk esetében percek alatt ellenőrizhető az árkülönbség, a vényköteles gyógyszereknél a beteg jellemzően csak a kasszánál szembesül a fizetendő összeggel.
A szabályozási fordulópont és következményei
A gyógyszerpiaci átalakítás egyik mérföldköve a 2011-ben meghirdetett reformcsomag volt, amely a generikus verseny erősítésével kívánta leszorítani az állami kiadásokat. A rendszer lényege az volt, hogy az azonos hatóanyagú készítmények közül a legkedvezőbb árú vált a támogatási etalonná; a drágább termékek könnyen elveszíthették támogatásukat.
Azóta több mint ötezer tétel került le a támogatási listáról. A döntések egy része a gyártók kezdeményezésére történt, más részük az árverseny következménye volt. A folyamat eredményeként két, laikus számára nehezen értelmezhető kategória alakult ki:
- „Nulla százalékos támogatású” gyógyszer – vényköteles, árrése szabályozott.
- „Nem támogatott” vényköteles gyógyszer – ára szabadabban alakítható.
A különbség nem csupán technikai: ha egy készítmény teljesen kikerül a támogatotti körből, a beteg először a támogatás megszűnését érzi meg, majd a szabadabb árképzés miatt további emelkedéssel szembesülhet.
Társadalmi hatások és pénzügyi kockázatok
Nemzetközi adatok szerint a magyar háztartások egy részénél az egészségügyi kiadások aránya jelentősen nőtt az elmúlt évtized közepére. A „katasztrofális egészségügyi kiadás” fogalma azt jelöli, amikor a család a létfenntartási költségek levonása után fennmaradó jövedelmének több mint 40 százalékát egészségügyre fordítja – ennek jelentős hányada gyógyszerköltség.
Miközben az átlagos támogatási arány a kimutatások szerint emelkedett (72 százalékról 75 százalékra), ez kizárólag a támogatott készítmények körére vonatkozik. Ha e kör szűkül, az átlag javulhat, még akkor is, ha a betegek tényleges terhei nőnek. A statisztikai javulás tehát nem feltétlenül tükrözi a háztartások valós kiadási helyzetét.
Mi okozza az „árkáoszt”?
1. Szerkezeti torzulás
Az átlagos támogatási arány emelkedése nem jelenti azt, hogy több beteg jut olcsóbban gyógyszerhez. Amennyiben a támogatott körből kiszoruló termékek aránya nő, a rendszer „belső átlaga” javulhat, miközben a lakossági önrész összességében emelkedik.
2. Információs aszimmetria
A gyógyszerek ára nem transzparens. Nincs országos, naprakész, összehasonlítható adatbázis, így a betegek döntési helyzete gyenge. A kereslet ráadásul rugalmatlan: sok esetben nincs alternatíva, a betegnek ki kell váltania a készítményt.
3. Kettős árhatás
Egy támogatás megszűnése két lépcsőben növelheti az árat:
- a támogatási rész kiesése,
- majd a szabadabb árrésből fakadó további különbségek.
4. Szociális kitettség
Az alacsony jövedelmű háztartások érzékenyebbek az ilyen változásokra. Számukra már néhány ezer forintos havi többlet is aránytalan terhet jelenthet, különösen krónikus betegségek esetén.
Támogatási statisztika javul, a betegek mégis többet fizetnek
Hiába mutatnak javuló számokat a hivatalos kimutatások, a patikákban sokan ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalják. Az elmúlt tizenöt évben több ezer gyógyszer került le a támogatási listáról, ami számos esetben jelentős lakossági többletkiadást eredményezett.
A rendszer átalakítása eredetileg az állami kiadások csökkentését és az árverseny erősítését célozta. Az azonos hatóanyagú készítmények közül a legolcsóbb vált a támogatás alapjává, a drágábbak pedig könnyen elveszíthették kedvezményüket. A következmény: egyes vényköteles gyógyszerek ma már szabadáras kategóriába tartoznak, így patikánként eltérő összegért kaphatók.
A betegek számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nincs átlátható ár-összehasonlítási lehetőség. Egy komoly betegség kezelésére szolgáló injekció ára akár több tízezer forinttal is eltérhet két patika között. A különbség csak a fizetéskor derül ki.
Közben az átlagos támogatási arány emelkedett – csakhogy ez kizárólag a támogatott körre vonatkozik. Ha a lista szűkül, az átlag javulhat, még ha a lakossági terhek nőnek is. A kettősség így egyszerre létezik: papíron kedvezőbb a rendszer, a gyakorlatban viszont sokan egyre magasabb összegekkel találkoznak a gyógyszertárakban.
A kérdés az, hogy a jövőben sikerül-e úgy alakítani a szabályozást, hogy az ne csupán költségvetési, hanem társadalmi szempontból is fenntartható legyen.
